Reana POV

Különösen nehezen indult ez a reggel. Alig aludtam valamit az éjjel. Valamikor biztosan sikerült elbóbiskolnom, de rémálmok üldöztek; álmomban vörös felhő burkolt be egy halovány alakot, gyertyacsonkok lobbantak el, a csillagokkal díszített szoba elsötétült, majd pedig elmosódott. Aztán megjelent a lelki szemeim előtt Steve kárörömmel nevető arca. Felriadtam, és zihálva, a hevesen dobogó szívemre szorítottam a kezemet. Nem mertem újból elaludni, úgyhogy már kora hajnaltól fenn voltam. Bementem a fürdőszobába. Az arcom halott sápadt, a szemem fénytelen volt, és sötét karikák húzódtak alatta. Megmostam az arcomat, hogy legalább a vérkeringésem felfrissüljön, de a szememmel nem tudtam mit kezdeni. Szinte bóbiskolva jártam-keltem a lakásban.

Nem is emlékszem, hogy kerültem oda. Egyszer csak, mint aki kómából ébred, ott találtam magam Kitiara háza előtt. Az említett lány beinvitált minket a lakásba. Félálomban követtem őt és Suzannah-t. Fél füllel hallottam, hogy Suzanah és Kitiara valamit beszélnek. Nem tudtam, mit, de nem is érdekelt különösebben. De aztán elkaptam egy mérges szófoszlányt, mely Kitiara száját hagyta el:

-         … anya elvitte mindegyik hüllőmet kivizsgálásra, úgyhogy teljesen nyugodt a szobám. De ha…

Felkaptam a fejem. – Hüllők? – kérdeztem.  És akkor mit kellett megtudnom? Hogy a drága Kitiara egy halom mérgeskígyóval alszik a feje alatt. Meg valami óriásgyíkkal. Na erre teljesen éber lettem. Be kell vallanom, én mindenféle csúszómászót utálok. A mozgásukat, a nyálkás testüket.. plusz még ha ez mérgező is, na akkor kitör a frász. Hát még ha egy halom van belőle! Végül Kitiara meggyőzött, hogy menjünk fel a szobájába, de eldöntöttem: ha egy kígyópikkelyt is találok, Kitiara nagyon megfizet majd érte.

De nem találtam. Suze és én nagy nyugiba ültünk a szobában, a dumamérő akár a –5 –ön is állhatott.

-         Öhm. Lányok, bocs a tegnapi kétszeres kihajítás miatt. Csak meglepődtem. Először magamba kellett tisztázni a srác újkori megjelenését. – szólalt meg Kitiara.

Nem tudom, mit csinált még tegnap, mindenesetre vidámabbnak tűnt, mint akkor. Majnem… normálisnak. Nem tudom, gyakran kér e bocsánatot, mindenesetre úgy döntöttem, kár lenne veszni hagyni egy olyan pillanatot, amikor – én úgy láttam – közlékeny hangulatban van.

-         Szóval tényleg ismerted már régebbről azt a srácot, igaz? – érdeklődtem kíváncsian.

-         Szerintem az a póz, amilyenbe akkor találtatok, amikor ránk törtetek, erről tanúskodott. – mondta kissé elpirulva. Ránéztem Suzannah-ra, aki szintén akkor fordult felém. Az ő tekintete is enyhe csodálkozást árasztott.

-         Nos igen... Eléggé árulkodó volt az a testhelyzet. – szólalt meg ő is, kissé fesztülten. Talán Kitiara miatt ilyen ideges? Óvatosan rápillantottam az említettre. Az egyértelműen látszott rajta, hogy kezd kellemetlen lenni számára ez a párbeszéd.

-         És, hogy hívják a srácot? – segítettem ki.

-         Daniel Blacwood. De nem szereti a második nevét. Csak a Daniel.

Igaz, még csak tegnap ismertem meg őt, de még egyszer sem láttam őt, ilyen csillogó szemmel, mint most, amikor kiejtette Daniel nevét. Megköszörültem a torkom, mire ő rekedten és idegesen megkérdezte, mire vagyunk még kíváncsiak.

-         Hogy a fenébe bírt dematerializálodni? – kérdeztem pont egyszerre Suzannah-val.

-         Fél szellem. Pont, mint én. Nem emlékszel Suze? Mondtam is neked egyszer. Azt hiszem az után, hogy betörtél hozzám, mert megláttad a szobámba Jesse-t. Tudod, megharapott a lándzsa kígyóm, és az után bírtam neked csak elmagyarázni, hogy nekem nem Jesse, hanem valaki más tetszik. Mondtam is, hogy fél szellem.

Azt hittem rosszul hallottam. Kizárt, hogy ezt mondta… vagy mégis?!…

-         Fél szellem?! Te félig szellem vagy? – kiáltottam tágra nyílt szemmel.

-         Igen az vagyok. Van vele valami bajod? – kérdezte nyersen. Igen, ez az a Kitiara, akit tegnap megismertem.

-         Nem, dehogy. Csak... Csak kissé megdöbbentett ez a hír. – szabadkoztam - Tényleg, honnan jöttél? És ez a Daniel? – gyorsan témát váltottam.

-         Én? Skóciából. Daniel apja is skót, viszont az anyja francia. Ő tanított meg engem franciául.

-         És honnan ismeri Jesse-t? – kérdezte Suzannah kissé feszengve. Én pedig már megint elpirultam. Nem jó, ha csak Jesse nevének említésére is megtörténik ez. Hiszen tegnap tisztáztuk, hogy Jesse foglalt!

-         Nos, ő segített engem megtalálni. Daniel kedveli. Azt mondja, hogy jól lehet vele beszélgetni. Bár többnyire ő beszél. Jesse eléggé szófukar ember.

Suzannah rábólintott. Tényleg, még nem is hallottam, milyen lehet Jesse hangja. Vajon érdes, vagy selymes? Mély vagy érzéki? Esetleg mindkettő? Enyhén megráztam a fejemet, és próbáltam száműzni őt a fejemből.

-         Hogyan ismerkedtetek meg? Daniel meg te. – kérdeztem.

-         Nem lényeg. Nem hiszem, hogy nagyon érdekelne titeket.

Ugyan már! Hát persze hogy érdekel! Mit akar eltitkolni?

-         Jaj, gyerünk már Kitiara! – nem hagytam nyugtot neki. Ő kissé meglepődve nézett rám, de végül is elértük, amit akartunk: mesélni kezdett.

-         Egy teliholdas éjszakán találkoztunk. Én megszöktem otthonról, mert megharagudtam a szüleimre. Ez úgy... 8 éves koromba történt. Megtámadott két kutya. Nagyon nehezen leráztam őket, de nem bírtam megállni. Míg nem valakibe bele nem ütköztem. Ez a valaki Daniel volt. Ő...

Sajnos nem tudta folytatni, mert ekkor két alak materializálódott mellettünk. Egész pontosan Jesse – nagyot dobbant a szívem – és, mint megtudtam a nevét, Daniel.

Vagy egy percig mindenki csak egymást nézte döbbenten. Végül Kitiara összeszedte magát.

-         Jesse, ő itt Reana. Reana, ő itt Jesse. Daniel, ő itt Reana, ő pedig Suzannah. Lányok, ő itt Daniel, mint azt már említettem.

Mikor kezet fogtam Daniellel, megállapítottam, hogy a fogása erős, és határozott. Jóképű srác volt, bár nem az én esetem… Aztán ő elvonult Kitiarával a szoba másik végébe, én így hármasban maradtam Jesse-vel és Susannah-val. Ujjaimat tördelve megfordultam, de azon nyomban Jesse fürkésző tekintetével találtam szemben magam. A sötétbarna szemei engem néztek, zavaróan mélyen. Mintha valami gép lennék, aminek a működését vizsgálják. Inkább Suzannah-ra néztem, aki eddig szintén engem nézett, de most dühösen közelebb lépett Jesse-hez, megrántotta az ingujját, és valamit a fülébe sziszegett. Jesse egy pillanatra csodálkozva nézett Suzannah-ra, de aztán újra rám fordította a szemeit, és még mindig engem vizsgálgatva válaszolt a lánynak. Nem tudom, miről beszélhettek, de ezután Suzannah már engem is dühösen nézett. Inkább elszakítottam a tekintetemet tőlük, és a padlót kezdtem fixírozni. De nem akartam hülyének sem kinézni, úgyhogy megkerestem a szememmel Kitiarát, aki ekkorra már egyedül állt. Körülnéztem, és megláttam Daniel-t, aki Jesse felé tartott. Aztán hirtelen megtorpant – már Daniel – megfordult, visszament Kitiarához, és megcsókolta. Nem viccelek! Komolyan! Egyszerűen csak odament, és megcsókolta. Aztán nagy sokára elvált az ajkuk, és Daniel, Jesse kíséretében dematerializálódott.

Hüldezve néztük Kitiarát.

-         Már ilyen jóba vagytok?

Sajnos, úgy tűnik, nem éppen ezt kellett volna mondanunk. A csaj ugyanis, enyhén szólva, kikelt magából.

-         Igen és? Mit vagytok úgy meglepődve? Hiszen igazából már 20 éves vagyok!

Hatalmasra tágult a szemem, és szinte egyszerre kiáltottam föl Suzannah-val:

- 20!?

Suze POV

Mikor reggel felébredtem, először olyan köd borult az agyamra, hogy hirtelen azt sem tudtam, és ki vagyok. Aztán lassan kezdett eszembe jutni ez elmúlt nap és az éjszaka emléke. Amint eszembe jutott Jesse, elmosolyodtam és ugyanazzal az idült vigyorral mentem le reggelizni, ami egész nap az arcomon volt. Mindenki csak bámult rám, Brad még direkt meg is próbált felidegesíteni, de nem ment neki. Úgy éreztem, hogy semmi nem ronthatja el aznap a hangulatomat. Olyannyira jó hangulatban voltam, hogy úgy döntöttem, átmegyek Kitiara-hoz, hátha belőle ki tudok szedni valami értelmes információt. Nagy meglepetésemre félúton összeakadtam Reana-val, akinek a látványa szintén nem rontotta el a hangulatomat, hiszen Jesse ki is mondta, hogy szeret. És mivel tudtam, hogy komolyan gondolja úgy sejtettem, hogy akármilyen csábító is Reana, Jesse akkor is inkább engem választana. Legalábbis nagyon reméltem. Mikor bekopogtunk, akkor nagy megdöbbenésemre Kitiara hozzá nem illően kedvesen invitált be minket. Köszöntünk egymásnak, aztán elindultunk Kitiara szobájába, én és Kitiara kissé előrehaladva, miközben kifejtettem szokásos véleményemet, hogy nem kéne a szobájába menni és sokkal jobb lenne a konyhában vagy a nappaliban maradni. Ekkor szólalt meg először mérgesen, a mai nap folyamán:

-A fenébe is, nem kell tartanod tőlük, éppen azt próbálom neked elmagyarázni, hogy… -sziszegte még viszonylag halkan, elég halkan ahhoz, hogy Reana ne hallja meg, viszont az utolsó rész már elég hangosra sikeredet -… anya elvitte mindegyik hüllőmet kivizsgálásra, úgyhogy teljesen nyugodt a szobám. De ha…

– Hüllők? –szólalt meg hirtelen Reana. Tessék, Kitiara ezt is olyan hangosan mondta, hogy mostmár nem én vagyok az egyedüli, aki fél felmenni a szobájába. Ekkor elmondtam neki az egészet. A hüllőket, a varánuszt, mg még ki tudja mit. Amilyen arcot vágott a csaj! Esküszöm, ha nem féltem volna annyira a hüllőktől és nem vettem volna ezt az egészet annyira komolyan, akkor röhögőgörcsben törtem volna ki. De aztán nem tudom, hogy hogyan, de végülis lényegtelen is, az a lényeg, hogy Kitiara nem kis munka árán meggyőzött minket, hogy menjük fel a szobájába. Leültünk az ágyára, mármint Kitiara-éra. Ennyi. Csak ültünk. A feszültséget szinte érezni lehetett. Ha bedugtak volna egy feszültségmérőt a szobába, akkor mostanra szétrobbant volna. Tehát csöndben ültünk, egészen addig, amíg Kitiara hangja, mint a kés hasított bele a levegőbe. És ne úgy értsétek, hogy kiabált, vagy valami, csak a csönd miatt volt ledöbbent, hogy megszólalt:

-Öhm. Lányok, bocs a tegnapi kétszeres kihajítás miatt. Csak meglepődtem. Először magamba kellett tisztázni a srác újkori megjelenését. –mikor meghallottam a mondatát, majdnem leestem az ágyról. Hm… úgy tűnik, nem csak nekem volt jó éjszakám tegnap. Khm… Úgy tűnt, hogy közlékeny hangulatban van, én pedig égtem a ágytól, hogy megtudjam, ki volt a srác. Bár szívesebben szedtem volna ki a dolgot Jesse-ből két csók között, de mint ahogy tegnap is mondta, ő sem tudott semmit, tehát be kellett érnem egy Kitiara féle magyarázattal, mindenféle csók nélkül. Mármint Jesse csókjai nélkül. Mikor meg akartam szólalni, akkor Reana már megelőzött és beszélt is. Úgy tűnik, ő is hasonló következtetésre jutott Kitiara hangulatát illetően.

-Szóval tényleg ismerted már régebbről azt a srácot, igaz? –kérdezte rögtön a dolgok közepébe vágva. Ez a csaj egy szimpatikus tulajdonsága.

-Szerintem az a póz, amilyenbe akkor találtatok, amikor ránk törtetek, erről tanúskodott. –válaszolta a kérdezett kissé elpirulva. Na várjunk csak!? Kitiara elpirult valami miatt? Éppen abban a pillanatban fordultam Reana felé, amikor ő felém, és mintha egy tükörbe néztem volna, úgy fejezte ki az arca azt a döbbenetet, ami valószínűleg az én arcomra is kiülhetett.

- Nos igen... Eléggé árulkodó volt az a testhelyzet. –szólaltam meg kissé félve, mert nem tudtam, hogy hogyan fog a mondat címzettje reagálni a kérdésemre. Láttam rajta, hogy egyre kellemetlenebbül érzi magát, de Reana nem hagyta annyiban a dolgot és tovább kérdezte. Gondolom addig akarta feszegetni a témát és minél többet kiszedni Kitiara-ból, amíg esélye volt rá, hogy választ kap és a haja is a fején marad.

- És, hogy hívják a srácot? –feszegette tovább gumit a témán. Reméljük, ez egy jó nyúlékony gumi és sokáig bírja még a nélkül, hogy elszakadna.

- Daniel Blacwood. De nem szereti a második nevét. Csak a Daniel. –te jó ég! Ez a csaj szerelmes! Úgy csillogott a szeme, amikor kimondta a nevet, mint ahogy még sosem láttam nála. És valószínűleg nem is fogok. Úgy tűnt, hogy Kitiara kezdett is elmerülni a gondolataiban, ám ezt nem hagyhattunk, így Reana megköszörülte a torkát, erre Kitiara kissé idegese és nem kevésbé rekedten megkérdezte, hogy mit akarunk még tudni. Tudtuk, hogy nem lesz még egy ilyen lehetőségünk, tehát szinte kórusban kérdeztünk meg azt a dolgot, ami azóta a fejünkben jár a srác kilétét leszámítva, hogy tegnap Kitiara másodszor is kidobott minket:

- Hogy a fenébe bírt dematerializálódni?

- Fél szellem. Pont, mint én. Nem emlékszel Suze? Mondtam is neked egyszer. Azt hiszem az után, hogy betörtél hozzám, mert megláttad a szobámba Jesse-t. Tudod, megharapott a lándzsa kígyóm, és az után bírtam neked csak elmagyarázni, hogy nekem nem Jesse, hanem valaki más tetszik. Mondtam is, hogy fél szellem. –ha azt mondom, hogy Reana megdöbbent, akkor keveset mondok. A szemei szó szerint kigúvadtak. Na jó, nem annyira, de azért elég rendesen. Mikor megszólalt a hangja is mintha remegett volna egy kicsit:

- Fél szellem?! Te félig szellem vagy? –ez jó. Ez a csaj még remegő hanggal is tud kiabálni. Viszont a hangnem megválasztása nem volt túl jó ötlet, legalábbis nem Kitiara-val szemben.

- Igen az vagyok. Van vele valami bajod? –mondta nyersen. Na, vége a szép időknek. Visszatért a jó, öreg Kitiara, akit megismertem.

- Nem, dehogy. Csak... Csak kissé megdöbbentett ez a hír. –mondta még mindig egy kicsit a döbbenet hatása alatt.

- Tényleg, honnan jöttél? És ez a Daniel?- hű, ez aztán a gyors témaváltás! Ilyen gyorsan még nekem sem megy. Daniel nevének hallatára Kitiara is mintha egy kicsit megenyhült volna, mert sokkal nyugodtabban és kedvesebben folytatta:

- Én? Skóciából. Daniel apja is skót, viszont az anyja francia. Ő tanított meg engem franciául. –he, ez jó. Atya gatya! Miket gondolok én ma? Jesse tényleg ennyire elvette volna az eszemet? Nos, erre a kérdésre az ésszerű válasz az igen volt. Tényleg, ha már Jesse-nél tartunk… Vagyis tartok:

- És honnan ismeri Jesse-t? –kérdeztem kissé feszengve, mert nem nagyon akaródzott Reana előtt felhoznom a témát a tegnapi beszélgetésünk után. Ráadásul Jesse már elmondta, hogy honnan ismerik egymást. De hátha Kitiara többet tud. Ha esetleg Jesse elhallgatott előlem valamit…De visszatérve kicsivel még fentebb említett beszélgetésre: Na tessék, milyen igazam volt! Csak a srác nevét mondtam ki és a csaj máris olyan vörös, mint egy rák.

- Nos, ő segített engem megtalálni. Daniel kedveli. Azt mondja, hogy jól lehet vele beszélgetni. Bár többnyire ő beszél. Jesse eléggé szófukar ember. –hah! Tessék milyen igazam volt! Beszélgettek is! Jesse persze ezt nem említette! Inkább úgy állította be a dolgot, mintha csak két-három szót váltottak volna. Kíváncsi vagyok, hogy mit nem akart elmondani nekem. Hé, hé Suze! Tudod, beszélgetés… Lehet, hogy inkább arra kellene koncentrálnod!

- Hogyan ismerkedtetek meg? Daniel meg te. –szólalt meg újra Reana. Újabb témaváltás.

- Nem lényeg. Nem hiszem, hogy nagyon érdekelne titeket. –istenem, de igazad van! Annyira, de annyira nem tud érdekelni. Most nem. Á, Suze, koncentrálj!

- Jaj, gyerünk már Kitiara! –nem hallod, hogy nem akarja elmondani? Hagyjuk már békén, menjünk haza smárolni Jesse… khm… azt hiszem legközelebb azt fogom gyakorolni, hogy hogyan koncentráljak olyan dolgokra, amik a legkevésbé sem érdekelnek:

- Egy teliholdas éjszakán találkoztunk. Én megszöktem otthonról, mert megharagudtam a szüleimre. Ez úgy... 8 éves koromba történt. Megtámadott két kutya. –Jesse-nek is kutya harapta ki azt az édes sebhelyét… - Nagyon nehezen leráztam őket, de nem bírtam megállni. Míg nem valakibe bele nem ütköztem. Ez a valaki Daniel volt. Ő... –ekkor viszont elhallgatott, mert hirtelen Jesse és Daniel jelentek meg. Ó, ugye nem azért, mert annyira erősen gondoltam Jesse-re, hogy azt hitte, hívom? Uh, a pillantásából arra jutotta, hogy nagyon is. Daniel pedig… Hát ő… lehet, hogy Kitiara hívta? Megeshet. A félszellemek hallják egyáltalán, ha hívják őket. Jé, de szépek Jesse szemei! Nappal még szebbek, mert… Téma, téma, beszélgetés, téma:

- Jesse, ő itt Reana. Reana, ő itt Jesse. Daniel, ő itt Reana, ő pedig Suzannah. Lányok, ő itt Daniel, mint azt már említettem.  –kezdte Kitiara a bemutatást. Kezetfogtunk vele, mármint Daniel-el, meg Reana persze Jesse-vel. Huh, de felment akkor bennem a pumpa! Na mindegy. Ekkor Kitiara és a srác elvonultak a szoba egyik rejtett sarkába, Jesse pedig Reana-t fürkészte.

 Én is őt kezdte fürkészni dühösen, mikor felém fordult és ő is észrevette, hogy bámulom, így gyorsan lekapta mindkettőnkről a szemét. Hú, de felhúzott a csaj. Gyorsan odaléptem Jesse

Mellé és megrángattam az ingujját, hogy felhívjam magamra a figyelmét, merthogy továbbra

Is Reana-t bámulta, és dühösen a fülébe sziszegtem:

-Ugye tudod, hogy nem bírom elviselni, hogyha ilyen látható érdeklődéssel figyelsz más lányokat. És ha ideges vagyok, akkor felmegy a pumpa és… -ekkor vettem észre, hogy már megint egymást bámulják. Mármint Reana meg Jesse. Jesse még valami olyasmit mondott nekem, hogy csak érdekli a lány. Aztán mikor meglátta a villámló tekintetemet hozzátette: mit mediátor. Ez persze nem nyugtatott meg s mérgesen kezdtem el fixírozni a lányt, aki erre minden figyelmét a padlónak illetve Kitiara-nak és Daniel-nek szentelte. Mikor felnézetm rájuk, akkor éppen szenvedélyesen csókolóztak, ami tök rendben lenne, de azért mégiscsak társaságban vannak! Mikor végre abbahagyták, főleg azért mondom, hogy végre, mert már engem is nagyon kezdett elkapni a vágy, hogy megfogjam Jesse-t és ugyanazt tegyem vele, mint Kitiara Daniel-el. Tehát mikor végeztek, Jesse és a srác se szó. Se beszéd eltűntek, mi meg, pontosabban Reana hüledezve néztük Kitiara-t.

- Már ilyen jóba vagytok?- szólalt meg. Hát nem ez volt a megfelelő mondat.

- Igen és? Mit vagytok úgy meglepődve? Hiszen igazából már 20 éves vagyok! –na ekkor esett le, hogy miért kezelt mindig is úgy, mint egy gyereket. De hogy a fenébe lehet már annyi idős, amikor legfeljebb 18-nek látszik? Így egyszerre kiáltottunk fel Reana-val:

-20?!

Kitiara POV

Másnap reggel 10-kor fent ültünk a szobámba. Suzannah-át öt perces meggyőzés után bírtam csak rávenni, hogy jöjjön fel a szobámba. Persze, csak miután bebírtam neki bizonyítani azt, hogy az anyám elvitte az összes hüllőt kivizsgálásra. Utána még egy jó időt Reanára pocsékoltam. Ugyanis, amikor megtudta, hogy egy marék hüllő lakik a szobámba, ő sem volt hajlandó feljönni. Ez az átka, ha az ember ilyen... Furcsa háziállatokat tart. Szóval, fent ültünk a szobámba, és kuksoltunk. Egyikünk sem szólt semmit. Észre vettem, hogy Reanának különösen rossz kedve van. És karikásak voltak a szemei. Nem aludt túl sokat. Nekem nagyon jót tett ez a nyugodt éjszaka. Rég aludtam ilyen jót. Ez a külsőmön is meglátszott. Meg a kedvemen. Eléggé közlékeny hangulatban voltam. Ha kérdezni akarnak valamit, akkor azt ma tegyék. Mivel senki nem akart megszólalni, így kezembe vettem a kezdeményezést.

-Öhm. Lányok, bocs a tegnapi kétszeres kihajítás miatt. Csak meglepődtem. Először magamba kellett tisztázni a srác újkori megjelenését. -a lányok meglepetten néztek rám. Nem számítottak bocsánatkérésre, mentegetőzésre. Főleg nem Suzannah. Reana csak mérsékelten volt kibukva, hiszen ő még nem ismert engem. De Suzannah, majdnem eltátotta a száját. Végül Reana szedte össze magát előbb.

-Szóval tényleg ismerted már régebbről azt a srácot igaz? -éreztem a hangjából a kíváncsiságot. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a kíváncsiság egyszer még az idegeimre fog menni.

-Szerintem az a póz, amilyenbe akkor találtatok, amikor ránk törtetek, erről tanúskodott. -éreztem, hogy kellemetlen pír önti el az orcámat. Láttam, hogy erre Suzannah, és Reana érdeklődve egymásra néz. Csodás. Még csak tegnap óta ismerik egymást, mégis sokkal jobban ragaszkodtak egymáshoz, mint valaha is fog bármelyikük is hozzám. Miért? Mit csinálok olyan rosszul? Jó persze undok, meg rideg vagyok, de azért mégis... Még csak meg sem próbálják megérteni, hogy miért vagyok ilyen.

-Nos igen... Eléggé árulkodó volt az a testhelyzet. -mondta kissé idegesen Suze. Látszott, hogy tart a bármelyik pillanatban kitörhető dühömtől. 

-És, hogy hívják a srácot? -kérdezte gyorsan Reana, amikor észrevette, hogy mennyire kellemetlen téma nekem az a helyzet. Örömmel váltottam témát. Bár, meg kell hagyni, hogy jobban örültem volna, ha felhagyunk ezzel az egész Daniel dologgal.

-Daniel Blacwood. De nem szereti a második nevét. Csak a Daniel. -éreztem, hogy a neve említésére is felforr bennem a vér. No meg felrémlik a tegnap este. Azt hiszem, kicsit elragadtattam magamat, mivel arra eszméltem, hogy Reana megköszörüli a torkát. Amikor rájuk néztem, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy bizonyos dolgokat leolvastak az arcomról.

-És? Még mit akartok tudni? -köszörültem meg a torkomat, mivel akár hányszor Daniel az eszembe jut, kellemetlenül berekedek.

-Hogy a fenébe bírt dematerializálodni? -ezt szinte egyszerre kérdezték. 

-Fél szellem. Pont, mint én. Nem emlékszel Suze? Mondtam is neked egyszer. Azt hiszem az után, hogy betörtél hozzám, mert megláttad a szobámba Jesse-t. -Suzannah még mindig értetlenül nézett rám. -Tudod, megharapott a lándzsa kígyóm, és az után bírtam neked csak elmagyarázni, hogy nekem nem Jesse, hanem valaki más tetszik. Mondtam is, hogy fél szellem. -ezt már rémlett neki. Viszont Reana rosszul leplezett meglepetéssel meredt rám.

-Fél szellem?! Te félig szellem vagy? -ezt szinte már kiabálta. Nem hitt a fülének. Mit kell ezen annyira meglepődni? Ennél még Suzannah is értelmesebben kezelte ezt az információt. Sőt, ő szinte meg sem mukkant.

-Igen az vagyok. Van vele valami bajod? -kérdeztem. Reana megérezhette az élt a hangomba, mivel azonnal szabadkozni kezdett.

-Nem, dehogy. Csak... Csak kissé megdöbbentett ez a hír. Tényleg, honnan jöttél? És ez a Daniel? -kérdezte gyorsan témát váltva.

-Én? Skóciából. Daniel apja is skót, viszont az anyja francia. Ő tanított meg engem franciául. -mondtam könnyedén. Megint eszembe jutott a tegnapi nap. Ma cherie.

Olyan jól esett az ahogy mondta. Kezdtem megérteni Suzannah-t. Ezelőtt mindig nevettem, amikor említette, hogy mennyire szereti, ha Jesse queridának hívja őt. Most már nem nevetném ki. Sőt.

-És honnan ismeri Jesse-t? -kérdezte Suzannah feszengve. Nem álltam meg egy kis mosolyt. Kíváncsi voltam rá, hogy mikor fogja megkérdezni. Sejtettem, hogy ez érdekli őt a legjobban.

-Nos, ő segített engem megtalálni. Daniel kedveli. Azt mondja, hogy jól lehet vele beszélgetni. Bár többnyire ő beszél. Jesse eléggé szófukar ember. -erre Suzannah is rábólintott. Ő már csak tudja. Legalábbis biztos jobban ismeri őt, mint én. Közben nem bírtam nem észrevenni, hogy Reana arca mennyire kivirul Jesse nevének hallatán. Vajon Suzannah észre vette?

-Hogyan ismerkedtetek meg? Daniel meg te. -pontosított Reana. Gondolom így próbálta leplezni, hogy mennyire érdekelte őt a Jesse-s téma. Biztos nem akarta, hogy Suzannah gyanakodjon rá.

-Nem lényeg. Nem hiszem, hogy nagyon érdekelne titeket. -feleltem. Ha valamiről, akkor erről nem akartam beszélgetni. Sajnálatos módon a lányok annál inkább.

-Jaj, gyerünk már Kitiara! -nyúzott Reana. Kissé meglepetten néztem rá. Ritka, hogy valaki így beszéljen velem. Mint a... Barátnőjével, aki elhallgat előle egy titkot. Mit ne mondjak ez jól esett. Talán éppen ezért kezdtem el mesélni nekik.

-Egy teliholdas éjszakán találkoztunk. Én megszöktem otthonról, mert megharagudtam a szüleimre. Ez úgy... 8 éves koromba történt. Megtámadott két kutya. Nagyon nehezen leráztam őket, de nem bírtam megállni. Míg nem valakibe bele nem ütköztem. Ez a valaki Daniel volt. Ő... -itt hirtelen elhallgattam, mert megjelent mellettünk Daniel, és Jesse. Hirtelen rájöttem, hogy milyen lelkesedéssel mondtam ki Daniel nevét. Zavartan néztem rá a lányokra. Vajon észre vették? Biztosan. Erre következtettem a pillantásukból. Daniel, és Jesse is kissé meglepetten nézett látogatóimra. Majd nagy nehezen összeszedtem magamat.

-Jesse, ő itt Reana. Reana, ő itt Jesse. -majd ugyan ebben a hangsúlyban folytattam Daniel bemutatását. -Daniel, ő itt Reana, ő pedig Suzannah. Lányok, ő itt Daniel, mint azt már említettem. -Daniel mindkettőjükkel mosolyogva kezet rázott, de közben rám nézett. Tudtam miért jött. Így, miután a bemutatással végeztünk, félre vonultam vele a szoba másik végébe.

-Kitiara, én... -kezdte, de én közbe vágtam.

-Ne Daniel! Nem kell még egyszer bocsánatot kérned tőlem. Amíg nem rémlett fel az az ostoba emlék, még akartam is. Ráadásul, hála neked, végre aludtam egy jót. -mosolyogtam rá. Daniel rám nézett. Láttam a szemében a lelkiismeret furdalással vegyes szerelmes pillantását.

-Biztos? -amikor bólintottam, ránézett Jesse-re és intett a kezével, hogy most már menni kéne. Jesse ezt az ötletet helyeselte. Daniel már el is indult, amikor hirtelen megállt. Majd sarkon fordult, vissza egyenesen hozzám, és megcsókolt. Nem tudom, hogy mi volt erről a lányok véleménye, de egy kukkot sem szóltak. Vagy csak nem hallottam. Ez után a csók után, Jesse, és Daniel is dematerializálódott. A lányok rám néztek.

-Már ilyen jóban vagytok? -kérdezték hüledezve. Az istenit, mit vannak ezen annyira kikészülve? Hisz Suzannah is csókolózott már Jesse-el. Bár biztos nem a barátnői előtt. Sajnálatos módon, egy pillanatra elszállt az agyam.

-Igen és? Mit vagytok úgy meglepődve? Hiszen igazából már 20 éves vagyok! -na, ezt kár volt.

-20?! -kérdezték döbbenten. Nagyon döbbenten.