Menü
     
Kérlek NE lopj
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Fanfictios
     
Képek
     
Hányan vagyunk?
Indulás: 2006-01-17
     
Szavaz te is!
Tetszett a mediátor 6?

Imádtam! Ez a kedvenc részem!
Jó volt
Nem volt rossz.
Háááát...elment
Pocsék volt
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Szavazz te is!
Nekem, személy szerint nagyon furcsa, ahogyan le van fordítva a könyv és kíváncs
Tetszik, ahogy le van fordítva?

Persze. miért, mi a baj vele?
Semmi különös, olyan, mint a többi
Hát tényleg furcsa
Elrontja az egézs könyvet
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Szavazz te is!
Számomra egy kicsit furcsa volt jesse ebben az utolsó részben, főleg, miután kij
Szerinted is furcs volt Jesse a Virradatban?

Nem, olyan volt, mint máskor
Csak egy kicsit. Eltanulta Suze-tól
Mintha nem lett volna önmaga
Változott. Mindenki változik.
Egyszerűen nem hittem el, hogy ez ugyanaz a Jessea
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Egy másik bolygón

Egy másik bolygón

Írta: Nadin

Mikor hétfő reggel álmosan felkeltem automatikusan az ablak felé pillantottam, de sajna nem láttam az esti álmom főszereplőjét.

      Megint arról a csókról álmodtam. Ismét ott álltunk a temetőben, a meleg napsütésben és az ajka az enyémhez ért… de már ismeritek. Ennél jobb álmot el sem bírnék képzelni (eltekintve attól, ha Jesse élne). Hatalmas megkönnyebbülés volt az egy héttel ezelőtti rémséges Paul-os éjszakákhoz képest.

      Balszerencsémre az ébresztőóra a legjobb rész közben kezdett el visítani, amire egy nagy csapás volt a válaszom.(Azért remélem nem tört el.) Kábán felültem az ágyamban és megpróbáltam felidézni a szombatomat. Egy szép nagy mosoly terülhetett el az arcomon.

      Miután elváltam Jessetől kénytelen voltam visszatérni a cannolis bódéba Cee-Cee-hez, ha nem akartam büntetésben részesülni. Ő nyilván észrevette a hirtelen hangulatváltozásom és a fülígérő mosolyom, mert elég érdekesen nézett rám.

      -Mégis szeret? – kérdezte leplezetlen kíváncsisággal.

      -Ennyire látszik? - kérdeztem vissza még mindig vigyorogva. Körülöttem már mindenki gondolatolvasó?

      -Hát igen. Csak Paul meg ne lássa! A végén még féltékeny lesz. – válaszolt a barátnőm, de gondoltam még örülne is neki, mert nem nagyon bírta őt a választások miatt.

      Tényleg Paul. Róla teljesen megfeledkeztem, ami nem is csoda ilyen körülmények között. De ki törődik vele most, mikor sokkal jobbat is kaphat? Csak a találkozásainkkor kell majd jól palástolni az érzéseimet, ami az én színészi képességeimmel nem biztos, hogy menni fog, de valahogy majd megoldom.

      Ezen gondolkodtam (egy cannoli kíséretében) mikor megláttam az említettet. Egyből lehervadt a mosoly a képemről. Aznap is remekül nézett ki a fekete farmerjával, a szemszínéhez tökéletesen tökéletesen passzoló világoskék pólójában és a sötétített üvegű napszemüvegében, de messze nem olyan jól, mint Ő (most már nagy ő). Még a Jessetől kapott foltokat is sikerült eltűntetnie -gondolom- egy jó alapozó vagy púder segítségével.

      Kaján vigyorral igyekezett felénk és mikor a bódénkhoz ért megállt velem szemben. Én, mivel dühös voltam, hogy elrontotta az örömöm, kicsit bunkón beszéltem.

      -Te meg mi a francot keresel itt? – kérdeztem köszönés helyett.

      -De Suze! Már az is baj, ha meglátogatom az iskolámban rendezett ünnepélyt és az új társamat, aki mellesleg még egy sziára sem méltat? – monda öntelt képpel.

      Mikor a társ szót ki mondta félrenyeltem az édességet és elkezdtem köhögni. Cee-Cee segítőkészen megveregette a hátamat, de az ő arca is meglepetést tükrözött. Annyira ledöbbentem, hogy csak egy, Tessék?-et bírtam kinyögni, amitől a srác még jobban felvidult.

      -Tudod te azt. – válaszolta rejtélyesen, mire Cee-Cee fehér szemöldöke a magasba szaladt és kérdőn nézett rám. Oké, nem mondtam el neki mindent az este.

      -Majd később. – suttogtam halkan. A szemöldöke viaszcsúszott az eredeti helyére és bólintott.

      -Suze, csak nem szégyellsz a barátaid előtt? – kérdezte félig vádlón félig gúnyosan.

      Az nem kifejezés, gondoltam, de csak szúrós szemmel néztem rá egy grimasz kíséretében. Ekkor Cee-Cee Paulhoz fordult.

      -Ha nem veszel semmit tovább is mehetsz! – mondta, bár nem volt más a közelben, aki tőlünk akart vásárolni.

      -4 darabot kérek – válaszolt Paul. Benyúlt a zsebébe és kifizette, de közben végig engem nézett. – Kösz. Viszlát holnapután, vagy előbb. – tette hozzá és tovább állt.

      Gyűlölöm, egyszerűen gyűlölöm!(Bár nagyon jól csókol.)

      Szerencsére távozása után a barátnőmnek nem volt ideje kérdezősködni, mert új vevők érkeztek anya és Andy személyében.

      -Sziasztok! Nagy a forgalom? – kérdezte a mostoha apám.

      -Hello, az túlzás. – válaszoltam nem túl lelkesen.

      -Mi most készülünk hazamenni, jössz velünk Suzie? – mondta anyám vidáman.

      Cee-Cee-re néztem.

      -Nem lenne baj?

      Ő, bár kicsit szomorúan de ismét bólintott.

      -Majd tartom a frontot.

      -Köszi.- néztem rá hálásan, majd elbúcsúztam és elindultam Andy-ék mellett a kocsi felé.

      A családi autóba szállva anyám izgatottan megkérdezte, hogy ki volt az a jóképű fiatalember.

      -Ő Paul Slater, tudod az új fiú, akiről Ba… vagyis Brad mesélt a múlt héten.

      -Aha, értem… És jártok?

      -ANYA! – mondtam felháborodva. Persze, majd pont vele fogom megbeszélni, hogy nekem egy sokkal de sokkal helyesebb pasim van, mint Paul, aki történetesen halott. – Nem, nem járunk. – válaszoltam szűkszavúan.

      -De miért nem? Olyan rendes fiúnak tűnik és tetszel is neki.

      Láttam a csalódást az arcán. Ha ő azt tudná, egyáltalán nem lenne ilyen jó véleménnyel róla. Igen anya, tényleg baromi rendes dolog megpróbálni kinyírni az egyetlen lányod. Ezt inkább nem említettem neki és csak egy ahával válaszoltam. Ezzel lezártnak is tekintettem a témát.

      A szombatom további része elég unalmas, de megnyugtató volt. Megpróbáltam kipihenni magam (tudjátok: TV nézés, pancsolás az új jacuzziban, a Cosmo és más magazinok olvasása…)

      Ginával is csevegtem vagy egy órát telefonon. Mindenféle téma szóba került. Jesseről nem beszéltem, viszont beszámoltam neki Paulról (természetesen csak, mint új osztálytárs és udvarló). Nagyon érdekelte a dolog.

      -Te jó ég, Simon! Egy ilyen klassz pasi majd megőrül érted és te még csak nem is köszönsz neki?! Normális vagy? – kérdezte bosszúsan.

      -Rossz napom volt. – próbáltam mentegetőzni, de nem igazán hatotta meg. Hogy ne szekáljon tovább, elmondtam, hogy ígértem Paulnak pár találkát a jövőben. Erre úgy látszik megnyugodott, mert témát váltott.

      -És hogy vannak a mostoha bátyáid? – kérdezte ártatlanul, de tudtam csak arra kíváncsi foglaltak-e már. Bár fogalmam sincs miért. Mert, mint kiderült, most készült az új barátjához. Ezen nem lepődtem meg mivel szombat este volt és ilyenkor minden normális lány a szerelmével vagy a haverjaival lóg. Csak én voltam olyan szerencsétlen, hogy álmaim fiúja társasága helyett az aktuális filmet élveztem az HBO-n.

      Miután letettem a telefont folytattam lazító tevékenységeimet és élveztem a szellemmentes időt.

      Egy szellemnek azért örültem volna, de Ő egész hétvégén felém sem nézett, amit elég dühítőnek találtam az után, hogy most már ”hivatalosan” is együtt vagyunk, de legalább tudtam, szeret és ez megnyugtatott. Valószínűleg elmondta a gyóntatójának, Dom atyának, aki azt javasolta, hogy adjon nekem időt feldolgozni a történteket és Ő úriember létére ezt meg is fogadta. Elképzeltem Jesset miközben a sulim igazgatójával sakkozik ahelyett, hogy velem lenne.

      A vasárnapom a leckék megírásával telt. Hihetetlen mennyi házit kaptunk már az első héten. De azért a nap végére Doki segítségével sikerült mindent megcsinálnom.

      Szerencsére Paul sem jelentkezett, amiért igen hálás voltam neki. Bár érdekelt miket tud még a mediátorságról, nem szívesen találkoztam volna vele. De sajnos a suliba úgy sem kerülhetem el, és ma kénytelen vagyok beszélni vele. Ráadásul még Cee-Cee-nek is tartozom valami hihető magyarázattal. Viszont attól a tudattól, hogy összefuthatok Jessevel kicsit jobb kedvre derültem.

      Ezeken járt az agyam miközben a fürdőszobámban intéztem szokásos reggeli dolgaimat. És akkor is erre gondoltam, mikor megszokásból még mindig a fürdőbe felöltöztem és elfogadhatóvá tettem a fejem.

      De mikor kinyitottam a fürdőszoba ajtóját és az ablakra pillantottam, hogy megnézzem az óceán felett elterülő ködöt, megfagyott bennem a vér és ezek a szép (vagy kevésbé szép) gondolatok a fojtogató félelemnek adták át a helyüket.

      Ekkor olyasmit tettem, amit nagyon-nagyon ritkán szoktam (és ebbe valószínű a fáradságom is belejátszott, mert este Jessere gondoltam és nem bírtam elaludni): elkezdtem sikítani.

2. Fejezet

 

      Szerintem, ha van a közelemben egy vékony falú üvegpohár simán szétrepedt volna, de szerencsére nem volt és az ablakaim is jó vastag üvegből készültek. A hangomat valószínüleg még három házzal arrébb is lehetett hallani. kellemes lehetett erre ébredni.

      De hát minden okom megvolt az ilyen és ehhez hasonló hangok kiadására. Ugyanis mikor az említett helyre néztem nem a tengert láttam és nem is az ablakot. Mert azt eltakarta egy nálam két fejjel magasabb, nagytestű, bő fehér ruhás alak (a szerelése olyan fehér volt, hogy egy mosópor reklámba is berakhatták volna), akinek a fején egy hatalmas gömb volt. A gömbnek azon a részén, ahol az arcának kellett volna lennie sötétített üveget láttam (amiben megszemlélhettem magam, egész jól néztem ki a sötétbarna szoknyámban és a fehér mintás toppomban), míg a többi része hófehér színben csillogott.

      Nem viccelek! Az egy dolog, hogy a fehér divatos szín itt Carmelben, de a jóból is megárt a sok. Akár angyalnak is nézhettem volna, ha a ruhája bal karján nincs NASA logója. Tisztára, mint az űrhajós filmekben. Ráadásul világított. Ami annyira nem lepett meg, mert általában nem szoktak hozzánk űrhajós emberek látogatni (már ha ember volt, ami még mindig nem derült ki a sisaktól), pláne nem reggel hétkor. Mondhatom ez volt a legutolsó dolog, amire ma reggel számítottam.

      Mikor magamhoz tértem és feldolgoztam az elém táruló képet, abbahagytam a sikítást (amibe belefájdult a torkom). Hangos dörömbölést és Andy hangját hallotta az ajtó felől. Gyorsan rendeztem az arcvonásaimat, odamentem és kinyitottam nehogy még a végén kitörje.

       Az egész családom ott toporgott a folyosón és nyújtogatta a nyakát (kivéve Max-et, aki biztos a ház másik felében húzta meg magát), hogy lássa a rémületem tárgyát, amit soha nem fognak észrevenni. Ezért rögtön el is kezdtem gondolkodni egy újabb hazugságon.

      -Jaj Suzie, jól vagy? Mi történt? Nincs semmi bajod? – kérdezte anyám rémülten, látva a holtsápadt arcom.

      -Nem, nincs. Jól vagyok anya, csak láttam egy… jó nagy undorító csótányt, de már biztos befutott valamelyik sarokba. – makogtam zavartan.

      Erre Bamba és Szundi elkezdtek röhögni és lecaplattak a lépcsőn. Anyám vágott egy fintort és Andy megígérte, hogy délután befújja a szobámat bogárirtó szerrel. Egyedül Doki vágott hitetlenkedő, de egyben ijedt képet. Szerintem, sejtette, hogy ha egy dolog engem is visításra késztet az nem jelent jót (hacsak nem egy meglepetés miatt ujjongok). Ezért úgy döntött majd csak délután a veszély elmúltával faggat ki. Mint ha az olyan könnyű lenne.

      Miután mindenki visszament a dolgára becsuktam az ajtót és az ablak felé fordultam. Ő a szobám egyik végében állt, én a másikban, úgyhogy megvolt köztünk a tisztes távolság. Egyelőre csak némán álltunk egymással szemben. Én nem mertem megszólalni, ő meg vagy nem jött rá, hogy látom -bár elég feltűnően jeleztem az imént-, vagy nem bírt beszélni a fejfedőjétől.

      Hirtelen felemelte a kezeit, a fejéhez nyúlt és levette a gömböt, ami cuppanós hang kíséretében vált le a ruhájáról. Aztán a strandlabda nagyságú valamit megfogta az egyik kezébe.

      Mint kiderült egy kb. a 30-as éveiben járó férfi állt előttem. A haja nagyon kócos, rövid és szőkésbarna (nem melírozott) volt. Arányos, bizalomgerjesztő arcában kedves tekintetű kék szempár ült. Az ajka is szép volt és a vége felfelé ívelt. Bizonyára viccesnek találta az előadásomat és örült, hogy végre látja valaki. A testét is megnéztem volna, de ezt a szerelése nem tette lehetővé. Nem volt ronda, de azért annyira helyes sem (Jessenek és Paulnak még csak a közelébe sem járt). Szegényt baromira sajnáltam, amiért egész nap ebben a kényelmetlen, fehér, ocsmány és –gondolom- meleg cuccban kellett lennie (már ha a szellemek éreznek egyáltalán meleget és hideget).De ha le is venné, mit venne fel helyette? Jesse ingét? Azt nem bánnám, de alulra is kéne valami…

      Miközben ilyeneken gondolkodtam egyszercsak megszólalt.

      -Szia! Én Brian Crumbly vagyok. Bocsánat, ha megijesztettelek. – mutatkozott be.

      Épp olyan kellemes hangja volt, mint arca. Elmehetett volna szinkron színésznek is. Valahogy ismerősnek tűnt a neve és az arca, de bármennyire gondolkodtam is, nem tudtam felidézni, hogy hol láttam. Ha az első UFO vele találkozott volna először az emberek közül, jó véleménnyel lehetett volna az emberi fajról.

      - Üdvözöllek ismét a Földön! Az én nevem Suzannah Simon, de szólíts csak Suze-nak. - mondtam, mert sejtettem, hogy nem a strandról jött.- Honnan tudtad hol lakom? – kérdeztem, bár sejtettem a választ.

      -Jesse mond…

      Nem tudta befejezni a mondatát, mert meghallottuk Bambát, amint az én nevemet üvölti.

      -Suuuuuuze gyere már! Nem akarok miattad elkésni!

      -Pillanat! – ordítottam vissza.

      Sietve felkaptam a táskámat –ami jó nehéz volt- és közben Briant néztem.

      -Bocsi, de most muszáj suliba mennem. Háromra itthon vagyok. Légyszi akkorra gyere vissza. Majd délután megbeszéljük miért vagy még mindig itt, és hogyan tudunk segíteni ezen. – hadartam, mikor egy újabb Suuuz-t hallottam lentről. Bamba hangja egyre idegesebben csengett. – Tényleg nagyon sajnálom. Szia! – és kiszáguldottam a szobámból, le a lépcsőn

      Oké, tudom bunkó voltam, de semmi kedvem nem volt a suliig gyalogolni.

      -Na végre! Már azt hittem belefulladtál a WC-be. Mehetünk? – hogy lehet valaki ekkora tuskó?!

      -Nem, nem fulladtam a WC-be, csak nem találtam a kulcsomat. – világosítottam fel. – Indulhatunk.

      Kinyitotta az ajtót és kitrappolt rajta. Istenem, szerencsétlen barátnője, hogy tűri el ezt? Doki előreengedett, amit egy mosollyal köszöntem meg.

      Mikor már a kocsiban ültünk Bamba kifejtette a véleményét a csótányokról („Igaz, hogy undorítóak, de nem kezdek el kiabálni, ha látok egyet.”). Persze, és mikor pár héttel ezelőtt Maria jóvoltából a szájába öntötte őket mégis mit csinált dalolászott? De ezt nem említettem Végül is örülhetek, hogy elvisz és haza is hoz a suliból.

      -Nem tudtam, hogy félsz a bogaraktól. – jegyezte meg David.

      Nem is félek tőlük, csak nem jutott más eszembe, gondoltam de csak ennyit válaszoltam.

      -Pedig mindig is utáltam őket.

      Ez nem volt túl meggyőző, a mostoha öcsémen látszott is, hogy nem hisz nekem. De most mit vártok? Még álmos voltam és a gondolataim még mindig Brian körül forogtak.

 

 Éppen, hogy beértünk a névsorolvasásra. Gyorsan Cee-Cee és Adam mellé sunnyogtam és elsuttogtam nekik egy sziasztok-ot. Pault is megkerestem a szememmel. Kíváncsi voltam mit kapott a pénteki előadásáért. Úgy látszott megúszta felfüggesztés nélkül, mert ott állt nyugodtan, zsebre dugott kézzel a menők mellett. Ma is jól nézett ki, a homok színű pólója remekül illett az olajbarna bőréhez. Észrevette a pillantásom és bevágott egy vigyort, erre én tüntetően elfordultam. Kelly-t és Debbie-t is megláttam, amint Pault bámulták nyálcsorgatva. Elképzeltem mit csinálnának, ha Jesse is itt lenne. De sajnos nem volt itt, vagy csak nekem nem tűnt fel. Tekintetbe véve Pault nem is biztos, hogy jó lenne, ha előjönne. Nem tudnék elviselni még egy verekedést és Dom atya sem tűrné meg.

      Végre vége volt és mindenki a terme felé vonult. Én is elindultam, de Cee-Cee megérintette a vállam.

      -Várom a magyarázatod. Miről beszélt szombaton Slater? – kérdezte.

      Pont ez hiányzott nekem! Nem elég egy űrhajós a szobámba, egy bunkó mostohatesó és egy nagyképű lélekvezető. Nem, még egy kíváncsi barátnő is kellett. Most mit mondjak erre?

      -Semmi érdekesről, csak azt hiszi, hogy mert egyszer voltam nála már a társa vagyok. Esküszöm nem értem a fiúkat. – feleltem ártatlanul.

      -Aha.- mondta Cee-Cee, de ugyan azt láttam a szemébn, amit Dokiéban a kocsiban.

      Rosszul éreztem magam, még alig kezdődött el a hét, de már majdnem mindenkinek hazudnom kellett. Mikor beértünk a terembe leültem a helyemre az ablak mellé. Paul hál’ istennek nem volt itt, szerencse, hogy neki más az órarendje.

      Az első óra történelem volt. Hogy én mennyire utálom ezt a tantárgyat! Annyira unalmas volt, hogy a gondolataim ismét a reggeltörténteken jártak. Arra eszméltem, hogy valaki az oldalamat bökdösi. Cee-Cee volt az, biztos a tanár kérdezett tőlem valamit.

      -Jól van Ms Simon? – hallottam a hangját. Ránéztem és támadt egy ötletem.

      -Igazából nagyon fáj a hasam. Kimehetnék a mosdóba? – felvettem egy fájdalmas arckifejezést és megpróbáltam jól alakítani a beteg tanulót. Bevette, mert bólintott.

      Miután kiértem a kerengőbe egyenesen az igazgatói felé vettem az irányt. Mikor bementem a titkárnő kérdőn nézett rám.

      -Mr Walden küldött az igazgatóúrhoz. – hazudtam szemrebbenés nélkül. Erre mondott még valamit, de nem figyeltem rá. Bekopogtam, majd mikor meghallottam az igent benyitottam.

      -Jóna… - eddig jutottam, amikor megláttam a Dom atyával szemben ülő személyt a torkomon akadt a szó. Úgy látszik figyelnem kellett volna a titkárnő mondandójára, mert a székben Paul ült. Biztos a pénteki estről beszélgettek. -… pot. – fejeztem be, miután már levegőt is kaptam. Mindketten rám néztek.

      -Üdvözöllek Suzannah. Mi szél hozott? – szólalt meg először az atya.

      -Ő… hát én csak… meg szerettem volna beszélni magával valamit. – hebegtem. Nem értem miért hozott ilyen zavarba Paul jelenléte.

      -Suze, ha a mediátorságról akartál beszélni nyugodtan mondhatod. – mondta az említett.  -Nem, nem… Majd később visszajövök. – majd pont előtte fogom részletezni.

      -Suzannah ez tényleg jó ötlet. – helyeselt Dominic atya felderülve. – Most végre Paul is segíthet nekünk.

      Tehát kénytelen voltam leülni a Paul mellet lévő székre, aminek ő szemmel láthatólag örült, én viszont nagyon nem. Semmi kedvem nem volt előtte kitárgyalni ezt a témát.

      -Szóval mit is szerettél volna elmondani nekem? – kérdezte ismét az igazgató látva, hogy én nem igazán akarom elkezdeni.

      Paulra néztem. Ő is az én arcomat fürkészte és várakozóan nézett vissza rám. Miután beláttam, hogy nincs más választásom, elmondtam az egész történetet. Kivéve a csótányos dolgot, nem akartam magma leégetni az osztálytársam előtt. A beszámolóm végén a hallgatóságom két tagjára pillantottam. Mindkettejük arcára döbbent ült ki. Ha jobban belegondolok tényleg elég hihetetlen volt a sztorim. De az ösztöneim azt súgták ők tudtak valamit amit én nem. És nem is tévedtem.

      Dom atya tért magához elsőnek. Kihúzta az íróasztala egyik fiókját és egy újságot vett ki belőle, amit átnyújtott nekem.

      A címlapon négy kép volt és az egyikről Brian mosolygott vissza rám. Rajta kívül még egy nőt és két férfit láttam a nyomtatványon. A szalagcímből (Mi történt velük valójában?) nem sok jóra következtettem. Persze alapból az sem volt jó előjel, hogy a négy személy egyike ma reggel meglátogatott a szobámban.

      Elkezdtem olvasni a cikket.

      „Szeptember hetedikén négy amerikai űrhajós: Lilly McBowei (29), Matthew Blain (40), Brian Crumbly (32), Sean Deals (37), tűnt el rejtélyesen az első Mars expedíción, amelyben emberek is részt vettek. Az űrhajó a legénységgel együtt földi idő szerint már négy hónapja volt az űrben, mikor bolygókörüli pályára állt. Ötnapos keringés után, mely időben képeket készítettek az égitest felszínéről és felmérték a terepet, megkísérelték a leszállást. A landolás többnyire zökkenőmentesen ment, nem lépett fel semmi komplikáció. Földetérés után kiküldtek egy szondát, ami feladata a felszín ellenőrzése volt. - itt láttam pár képet a Marsról az űrből és a szondából – Miután megbizonyosodtak a biztonságos környezetről, McBowei és Crumbly kiszálltak a hajóból és néhány lépés után kitűzték az amarikai zászlót a földre. – egy kép kettejükről Amerika lobogója mellett – Ezután valami titokzatos és megmagyarázhatatlan dolog történt. A videofelvételen a két ember észrevett valamit és ezután megszakadt a vizuális kapcsolat. Ezek voltak az utolsó hangok, amiket az űrruhába szerelt mikrofon adó-vevő felvett: Te is láttad?…Mi a fene volt ez?...Tűnjünk el innen!…Futás, ááááá! Innentől a hang összeköttetés is befejeződött. Ezt követően Blain és Deals, akik eddig az űrhajóban maradtak, kimentek megnézni bajbajutott társaikat, de már egyikük sem tért vissza.

      Mi történt velük valójában? Erre a kérdésre próbáltunk választ kapni az űrkutató központban. A NASA szakértője, Adrian Weals röviden így nyilatkozott:„Még számunkra is rejtély, hogy mi történt ezzel a négy nagyszerű és bátor emberrel, de dolgozunk a problémán.”

      Amíg nem biztosak az űrhajósok halálában és meg nem találják a holttesteket, nem tartanak gyászszertartást. Tehát a család és a rokonok egyelőre várakoznak és reménykednek.

      Lehet, hogy a naprendszerünkben nem csak a mi bolygónkon alakult ki élet és most fedezték fel a földönkívülieket? Ki tudja. Hamarosan kiderül. Addig is maradnak a hipotézisek.

                                                                  P.Eddy”

3.fejezet

Teljesen lesápadtam és majdnem ledőltem a székről. Paulnak kellett megfognia a karom, különben lett volna egy fájdalmas találkozásom a padlóval. Le voltam döbbenve. Most már tudtam honnan volt olyan ismerős az arca, biztos tegnap este láttam félálomba a tv-ben. Én tudtam mi történt ezekkel az emberekkel (legalábbis az egyikkel) és valószínűleg én fogom először megtudni azt is, hogy mit láttak akkor és ott a Marson. Ettől akadtam ki a legjobban. Hogy fogom ezt elmagyarázni a feleségének és a NASA-nak? Mert meg kellett tudniuk.

      Éreztem Paul meleg kezét a karomon és bármilyen furcsa, de megnyugtatott.

      -Khm… - köszörülte meg a torkát Dom atya. Paul erre gyorsan elengedett én meg az atyára pillantottam.

      -Dom atya, most mit fogunk csinálni? – kérdeztem hebegve. Elgondolkodott, bár ezen elmélkedhetett miközben én a cikket olvastam.

      -Először meg kell tudnunk miért ragadt itt a szelleme és mit látott a Marson. Aztán valahogy értesítenünk kell a NASA-t és Brian családját. – Igen, eddig én is eljutottam.

      -Ezt hogy gondolta?

      -Természetesen nem fedhetjük fel mediátor kilétünket ezért valami fedőtörténetet is ki kell találnunk. – válaszolta még mindig higgadtan az atya.

      -Mi lenne, ha Suze felhívná őket telefonon, és azt mondaná, hogy megálmodta az egészet és bizonyítékul mondana valamit, amit csak Brian tudhatott. – vetette fel Paul.

      -Ja persze, biztos hisznek is majd nekem! – reagáltam le gorombán.

      Nem tetszett, hogy itt van. Semmi szükségem nem volt az ostoba tanácsaira. Jesset annál szívesebben láttam volna magam mellett, persze miután Slater elhúzta a csíkot.

      -Pedig ez egész jó ötlet Suzannah. Vagy van más javaslatod?

      -Nem, nincs. – mondtam dühösen. Utálom, ha igazuk van. – De miért pont nekem kell telefonálnom? – kötekedtem.

      -Mert nekem nem hinnének, tudod a szokásos diákcsínyek miatt. Az igazgató úrnak pedig nem lehetne hinnie az evolúcióban. – közölte Paul. Hát ezt nem hiszem el! Miért mindig én húzom a rövidebbet? Nem csodálom, hogy felvették, sokkal okosabb, mint én, Dokival biztos jól kijönne.

      -Igen, ebben tökéletesen igaza van Mr. Slaternek

      Szerintem Dom atya még örült is neki, hogy nem nekem volt igazam, bár a kárörvendés nem az ő stílusa. Sajnos kénytelen voltam elvállalni a feladatot, noha semmi kedvem nem volt ismét a közvetítő szerepét játszani.

      -És honnan fogok telefonálni? – Nem volt kedvem visszamenni az unalmas töriórára ezért megpróbáltam folytatni a csevegést.

      -Otthonról természetesen nem hívhatod, így marad a nyilvános telefon és az iskola. – okoskodott Paul. – Ha az utcáról telefonálsz, lehet, hogy nem fognak hinni nekem azzal pedig nem érünk el semmit. Ellenben, ha egy misszió igazgatójának irodájából érkezik a hívás nagyobb az esély rá, hogy felfigyelnek rád.

      Bár nem örültem, hogy itt láttam Pault, el kellett ismernem tényleg nagy segítség volt (többek között, mert megakadályozta, hogy holnapra tele legyek kék-zöld foltokkal, amiért igen hálás voltam neki)

      -Oké. Szóval akkor ma kikérdezem a szellemünket és holnap innen a suliból telefonálok a NASA-nak – vázoltam a programomat, mire mindketten bólintottak.

      -Most menjetek vissza az óráitokra elvégre ez egy iskola. Holnap még beszélünk. – fejezte be az atya a beszélgetést.

      Mi illedelmesen elköszöntünk és kimentünk a kerengőbe. Jó lassan slattyogtunk a termeink felé. Már csak háromajtónyira voltunk a termemtől mikor Paul megszólalt.

 

     
Pályázatok
     
Írj nekem

Írj nekem e-mail-t a

megcabotmediator@yahoo.com

címre

 

     
Teszt és Egyéb
     
Egyéb
     
Nem Medis történetek
     
Dumaláda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Magyar linkek
     
Angol Linkek
     
Szavazz te is!
Szerinted elsiette Meg Cabot ezt az utolsó részt?

Nem, pont így jó, ahogy van
Így is jó, bár volt, amit hiányoltam
Egy kicsit elsiette
Teljesen, tönkretette a sorozatot
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre