Mediátor 5-paródia

by Lorane

 Mire hazaértem már alig bírtam járni. Kénytelen voltam gyalog haza jönni Paul milliárdos vegetáló nagypapájának a villájából, miután letámadott és szexuálisan zaklatni próbált. – Paul, nem a nagypapi; pedig igazság szerint, ahhoz képest, hogy 70 éves és a szellemi leépülés végstádiumában van, ő is egészen vonzó. – Nem mintha ellenemre lett volna amit Paul csinált, de nem tudhattam, nem fog-e éppen akkor materializálódni mellettem Jesse, a kísértet akivel megosztom a szobám és a szívem. Erre Paul azt mondta, menjünk föl a túlvilági dimenzióba, oda Jesse nem tud utánunk jönni. De én a javaslatára fölálltam és elrohantam, mert mikor odafönn vagyunk, Paul mindig ki akar nyírni és letaszít egy szakadékba. Igaz, ez tulajdonképp csak álmomban történik meg, viszont minden este.

  Szóval ezért kellett gyalog megtennem a többmérföldes utat, ráadásul mezténláb a forró aszfalton, mert a vadiúj márkás kínai papucsom, amire féláron, potom 50 centért tettem szert egy nyári kiárusításon, a pántnál teljesen feltörte a lábam, tehát inkább levettem, hadd legyen sebes a talpam is. Sajnos csak az utolsó száz méteren jutott eszembe, hogy az úttest menti pázsiton is jöhettem volna.

  - Megjöttem – köszöntem, mikor beléptem a házba, hátha itthon van valaki, ami persze kizárt, mert kulcsra volt zárva a bejárati ajtó. Na jó, Jake a legidősebb mostohatesóm ott volt - de ő nem számít.

  Én már az első találkozásunkkor elneveztem Jake-et Szundinak, mert évek óta nem akar felébredni a kómából.

  Benyitottam a szobámba, ahol Jesse az ablakpárkányon ült, és dudorászott:

     „Oh Susannah, don’t you cry for me,

I come from 1850 to be with you now right here”

     „Ó Susannah, kérlek ne sírjál,

     1850-ből jöttem csakis tehozzád.”

/ választhatsz, melyik tetszik jobban :p/

  Jesse meglehetősen furcsán viselkedik mostanában. Egész pontosan azóta, hogy egy hónappal ezelőtt megcsókolt, miután megmentettem halál utáni földi életét. Azóta sokkal kevesebbet beszélget velem, és alig mesél az unalmasabbnál unalmasabb könyvekről, amiket olvas, helyette folyton ezt a dalt énekelgeti. És már nem is emlékszem, mikor hívott utoljára querrida-nak. Ez hiányzik a legjobban.

  Ahogy észrevett, és megpillantotta a vörös lábfejemet, felpattant én felkiáltott:

  - Amor mio, mi történt veled? – tessék, már megint spanyolul beszél, útálom ha ezt csinálja, mivel én nem értek spanyolul.

  Felkapott, bevitt a fürdőszobába, aztán megmosta a lábam, behintőporozta és bekötötte a zsebkendőjével, amit még 150 éve kapott a menyasszonyától és egyben unokatesójától, aki idén nyári látogatásakor azt hitte, csak tegnap dobta föl csinos talpacskáit, pedig valójában már vagy 70 éve. Vénasszony korában, mégis 14 csitriként jelent meg a szelleme, mikor megfenyegetett, hogy elvágja a torkom a bicskájával, ha be merem mocskolni a hírnevét, csak azért mert rájöttem hogy eltette a vőlegényét lábalól.

  Egy átlagos embernek persze nem árthat egy asztrálbicska, de a mediátoroknak, az olyan szerencsétlen nyomorultaknak, mint én, akik smárolni tudnak 19. századi latin szívtiprók kísértetével, az asztrálsík tárgyai ugyan olyanok, mint az evilágiak. Ezért is tudta Jesse bekötni a lábam a zsebkendőjével, amit mások ugyan sajnos nem látnak, ezért számunkra úgy tűnhet mintha a levegőben járnék, nem a lábamra csavart kendőkön.