Szóval, aznap éjszaka az volt az első dolgom, miután anyámék elaludtak, hogy lemásztam az ablakpárkányon. Lassan megközelítettem Kitiaráék házát. Nem láttam semmiféle fényt. Csak mindenhol a rettentő nagy sötétség. Vagy nem is… Ott a nappaliban mintha enyhe derengést látnék. Szellemderengés! Biztos Jesse. Kitiarával együtt. Ez nem lehet igaz! Még éjszaka közepén is együtt édelegnek. Miért nem velem tölti minden idejét? Én sokkal jobban tudnám őt szórakoztatni, mint Kitiara. Bár… Nem lehet, hogy Kitiara anyja van együtt a férjével? Talán mégsem kéne csak úgy berontanom. De nem! Eldöntöttem. Idáig már eljöttem, most már nem fordulhatok vissza. Lesz, ami lesz, végig csinálom. Szerencsére nem kellett sokat vesződnöm a zárral, mivel az ajtó nyitva volt. Na, nem úgy, hogy tárva nyitva állt, hanem csak nem volt kulcsra zárva. Nagy mázli. Ha be lett volna zárva, akkor nagy zaj közepette tudtam volna csak kinyitni. Ha kibírnám. Mert ugye az már más tészta… Halkan a nappali felé lopakodtam. Halk, visszafojtott beszélgetést halottam. Megpróbáltam eléggé közel kerülni a nappali ajtóhoz, hogy jobban halljam, hogy miről sutyorognak odabent, de azért ne vegyenek észre. Ahá! Jól sejtettem! Tisztán hallottam, hogy Kitiara Jesse-el sutyorog.

-… ott van Suzannah is nem? –kérdezte Kitiara, aki éppen egy mondat közepén járt.

 -Hidd el Kitiara, hogy más esetben Suze kéne nekem, de most, hogy te is itt vagy, sokkal jobb ötletnek tűnsz. –felelte erre Jesse. Tessék? Kitiara jobb partinak tűnik, mint én?! 

-Jó, de mégis. Engem zavar. Tudnia kéne, hogy mi is van most köztünk. Ez így tisztességes. –inkább így kínzás. Tuti, hogy csak az orrom alá akarja dörgölni, hogy elvette tőlem Jesse-t alig egy hét alatt.

-Igazad van. –engedett neki Jesse. –Akkor menjünk, és látogassuk meg. Tudsz materializálódni igaz? –gondolom egy bólintás lehetett a válasz, mivel folytatta. –Akkor menjünk. Kicsit nyűgös lesz, mivel felébresztjük az éjszaka közepén, de…

-Nem szükséges, itt vagyok! –vágtam közbe ekkor, belépve az ajtón. Legnagyobb dühömre, eléggé közel ültek egymáshoz a kanapén. Olyan elkerekedett, és döbbent szemmel néztek rám, hogy nem bírtam megállni egy kárörvendő vigyort. Most lebuktattam őket. Lám, lám, milyen zseniális ösztöneim is vannak nekem. Ha ezt majd elmondom Dominic atyának… Kitiara tért először észhez, és arcvonásaira újra ráerőltette azt a jéghideg, fagyos kifejezést. Bárcsak nekem is ilyen könnyen menne mindig! Na tessék! Éppen most kaptam rajta, hogy a barátom nyakát eltekeri felőlem, és mégis irigykedek rá. De nem azért, mert Jesse most már az övé, hanem, azért, hogy milyen jól leplezi az érzelmeit. Tiszta őrület!

-Örülök, hogy megspóroltál nekünk egy eléggé rövid utat Suzannah. –mondta szarkasztikusan Kitiara. Jesse rosszallóan nézett rá e miatt a hangnem miatt. Hátha rájön, hogy Kitiara igazából milyen egy szörnyű személyiség.

-Örülök, hogy boldoggá tehettelek. –mondtam nyersen. Jesse eléggé feltűnően nem nézett a szemembe. Sőt, kifejezetten kerülte.

-Nos, hogy így boldoggá tettük egymást, belevághatunk a közepébe nem, de Jesse? –kérdezte Kitiara cinikusan. Mi a fenéről akarnak vajon beszélni velem? Töprengtem magamba. Azt tudtam, hogy arról, ami köztük van, legalábbis erre következtettem az előbbi szóváltásukból.

-Suze, amit mi most elmondunk neked az mind igaz. Tudom, eléggé képtelenségnek fog hangzani, de el kell hinned. –mondta Jesse azon a hangján, amiért általában oda vagyok.  -A kedvemért. –mit képzel? Ezzel az ostoba Kitiarával kavar, és még van mersze azt kérni tőlem, hogy a kedvéért higgyek neki.

-Nyögjétek már ki, hogy miről van szó! –mondtam, kissé bunkón. Legalábbis úgy próbáltam mondani. Mivel Kitiara látható jelét adta annak, hogy ő akarja elmondani, Jesse pedig nem találta a szavakat, megpróbáltam szóra bírni őket.

-Mi a fenét csináltok ti ketten itt, az éjszaka kellős közepén? –hopp. Ez kicsit féltékenyen hangzott.

-Hogy mit teszünk itt kettesben? –kérdezte Jesse értetlenül. Vajon tényleg nem tudja, miről beszélek, vagy csak játssza? Valószínűleg, csak megjátssza magát.

-Mi semmi olyat nem csinálunk. –felelte Kitiara. 

-Na persze! És én ezt most el is higgyem? –ezek tényleg azt hiszik, hogy becsaphatják az én csodálatos mediátor ösztöneimet?

-Igen Suzannah, mivel ez az igazság, el kell hinned. –válaszolt Jesse lágyan. De láttam, hogy közben a szeme lázas fényben ég. Valami nagyon aggasztotta. Még a szemembe nézést is kerülte. Meg kissé fehérlett a seb a homlokán.

-Figyelj Suzannah! Ha Jesse nem akarja kezdeni, akkor kezdem én. –Kitiara végül is a kezébe vette a kezdeményezést. Úgy tűnt, hogy idegesíti ez az egész, és minél hamarabb túl akar lenni rajta. –A közel jövőbe te vissza akarnál majd menni a múltba, hogy megakadályozd Paul Slatert abban, hogy megmentse őt a gyilkosságtól. Te azért mész vissza, mert nem akarod elengedni Jesse-t. De mikor visszamész az időben, s meglátod, hogy Jesse milyen boldog a családjával, már te is csak meg akarod menteni őt Diego-tól. –milyen történet ez? Még, hogy én időt utazok? Nagyon vicces. Ráadásul Paul-t már amióta Kitiara megjelent a suliba nem igen láttam. Bár abban van valami, hogy nem akarnám elengedni Jesse-t. De hadd folytassa. Úgy döntöttem, hogy most még nem vágok közbe.

-Segítesz is neki, csak mikor megmentetted Jesse meg kérne rá, hogy maradj egy picit. Te készségesen rá állsz, hiszen örülsz annak, hogy nem csak mint szellem lehet veled Jesse, hanem igazi élő emberként. –te jóisten. Hogy mondhatja ezt az egészet pont Jesse előtt? De úgy tűnt Jesse-nek nem ez a kényelmetlen téma, hanem valami más.

-Ott maradsz még jó pár ideig, mesélsz neki arról, hogy megismeritek egymást majd 150 évvel később, és közben egyre közelebb kerültök egymáshoz. –itt Kitiara elhallgatott. Nem állt szándékában folytatni a történetet. Jesse felsóhajtott. Sejtettem, hogy most jön egy kissé kellemetlen rész. Kissé? Mint később rájöttem, nem kissé volt kellemetlen. Sőt, egyenesen borzalmas volt amit mondani készült!

-Nos, mint azt Kitiara az előbb elmondta, megkértelek rá, hogy maradj még egy kicsit. Sokat beszélgetünk, bár mindig csak keveset, mivel nem akartad, hogy a családom megismerjen. –furcsa. Kitiara inkább jövő időben, míg Jesse múltban beszélte el ezt a történetet. –Szóval, mint hogy egyre jobban közelebb kerültünk egymáshoz, mi ketten… Nos, hogy is mondjam… -Jesse könyörgően nézett rám. Mi a fenét akar mondani? Nem értettem. –Még mindig nem érted? –Jesse hangja kezdett rimánkodóvá válni. Sose láttam még ilyennek őt. Nagyon nem akarta kimondani azt a valamit. Erőltettem az agyamat, de csak nem bírtam rájönni, hogy mit is akar tőlem. Hogy mit mondjak ki. Nem tudtam. Jesse meg nem akarta kimondani. Ekkor Kitiara, aki kissé undorodva nézte szenvedésünket –Jesse-t, ahogy próbálja megértetni velem, hogy mi is van most, és engem, aki totál sötét volt, és csak nem akart megérteni semmit –kimondta, amit Jesse nem akart. Bár, mint később rájöttem, nagyon kár volt.

-Lefeküdtetek egymással. –Jesse, arcát a kezébe temette, én pedig majdnem elájultam.