Terrosnak eszébe sem jutott, hogy a mai nap nem csak a fellépésre való készülésből, meg a fellépésből fog állni. Miután köszönt Tricia-nak a billentyűs-énekesnőnek, meg a szólógitáros-énekes Tomnak, megebédeltek és bevárták a többiek vonatát. Amíg várakoztak Terros nem állt le treccselni, nem volt kedve, hanem elment körülnézni a helyi parkban. Térjünk vissza Triciára meg Tomra.

     Tricia magas, nagyon vékony, széparcú lány volt, középmély kellemes hangszínnel, mogyoróbarna hajjal, amit kontyba fonva hordott. Nem lehetett se szépnek, se rondának mondani.. Nem élt úgy, mint egy apáca, nem menekült a társaságtól, de az a mindenkivel fesztelenül flörtölő típus se volt, hanem valahol a kettő között egy kellemes szinten élt. Talán jellemének egyetlen hibája volt, a nagyon aggodalmaskodó viselkedése, és az, hogy mindent nagyon komolyan vett, ebből kifolyólag sok mindenen megsértődött. Minden ékszert és szépítési eszközt elutasított, ritkán hordott sminket, és nem vitte túlzásba tisztálkodást. A zene számára munka volt, hivatás, és sosem szerette volna feladni. Imádta a zenét, és nagyon szerette az együttesét és annak tagjait. Tomot különösen kedvelte, nem csak barátságból, és mivel az érzés nem volt viszonzatlan lassan egy éve jártak. Nem volt szerelem, csak jól megvoltak egymással és ennyi nekik egyelőre elég volt. A csapatból Terros az a típus, aki roppant gyorsan, roppantul bele tudott szeretni lányokba, és ha csalódott hónapokig alig élt társasági életet. Tricia nem ez a típus, eddigi életében egyszer sem esett szerelembe, pedig már 16.-ik életévét töltötte. Tricia ember volt. Nem tudott arról, hogy a csapat három tagja nem ember, hanem a Második Faj tagja. De erről a fajról egy ember se tudott.

     Tom keménykötésű fiúvolt. Teste izmosan, kisportoltan, arca éles vágásúan, haja hosszú szőkés-barnán csillogott a napfényben. Piszkosfehér ing volt rajta, és fekete kordgatya. Nem hordott semmilyen testékszert, csak egy tetkót a vállán, ami egy sast ábrázol. Személyiségben elég ellentmondásosnak tetszett. Az erkölcsöt fontosnak tartotta, de semmit sem vett komolyan. Triciára úgy is gondolt, mint barátnőre, meg mint barátra, meg mint őrangyalra, aki megvédi őt a saját hülyeségétől. Tricia teljesen ki volt egyezve ezzel a szereppel, nem zavarta, hogy egy másik ember függ tőle. Mindazonáltal Tricia is függött Tomtól. Tom adta neki az energiát, hogy semmit se hagyjon abba. Voltak napok, amikor, ha külön voltak, nem bírt egy percet se nyugodtan ülni és dolgozni, viszont ha együtt dolgoztak, percek alatt írtak számokat. Tom is ember volt.

     Terros egy padon ült és hallgatta együttestársai beszélgetését. Nem tudott volna mit beleszólni. Magában gyakorolta az egyik szám dobját. Aztán beérkezett egy vonat. A fék alatt sercegett a fémléc, Tom átkarolta Triciát és integetett, Tricia hasonlóan, csak ő Tomot karolta át. Leszállt Brooke, a basszusgitáros vokalista, és Christin a ritmusgitáros és vokalista.

     Brooke hátán ott feszült a basszusgitár, egy gitártokban. Christinnek a kezében lengedezett a gitártokja, neki táska volt a hátán, amiben a fellépőruhája volt. Brooke már a fellépőruhájában feszített. Fekete bőrkabátban és sötétkék farmerben. Csak egy pengető volt a kezében. Természetesen fekete. Brooke és Christin abszolút egymás ellentétei voltak. Brooke nagydarab, viccelődős, nem valami szép emberként hatott. Christin törékeny, fensőbbséges és gyönyörű nő hatását keltette. Brooke egész végig vicceket sugdosott Christinnek, aki jó, ha elmosolyodott a vicceken. A basszusgitáros nem zavartatta magát, ugyanúgy viccelődött tovább.

- Utálok ezzel utazni…- Mondta Christin élesen hangsúlyozva az „ez” szótagot, mikor odaértek Triciáékhoz.

- Nem is tudom miért…- mosolyodott el Tricia. Neki egy hónapot kellett Brooke-al tölteni egy sítáborban.

Brooke csak röhögött. Nagyon jól tudta, hogy Christin csak megjátszotta magát. Christin igazából kedvelte a basszusgitárost, csak nem szerette kimutatni az érzéseit. Rideg nőszemély volt, de lehetett kedvelni, csak meg kellett szokni.

     Brooke meglátta Terrost. Már épp kérdezni akarta, hogy mi baja, de Tricia idejében észbekapott és köhintett egyet.

- És hogy utaztatok Brooke?

- Mi?...- még mindig a dobost nézte - Ja! Jól kösz. Hogy telt a délelőtt?

- Semmi különös nem volt. Na megyünk próbálni?

- Ja, ja persze, nah gyerünk, zúzzunk! –Brooke próbálta leplezni aggodalmát Terros iránt, de nem igazán sikerült neki. A dobos volt az egyik legjobb barátja. Nem tudta mi baja lehet, az elmúlt két hónapban nem találkoztak. A legutóbb mikor látta, Terros nagyon boldog volt, aznap találkozott először a lánnyal, aki most elhagyta.

- Öh, fiúk-lányok én még iszom valamit. Szomjas vagyok, majd a klubban találkozunk.- ez Terros volt.

- Oké semmi gond. Addig vegyük át azt a dob nélküli számot, hhm? Tudod, Tom, amit, főleg Chris írt.- Christin megvillantotta a szemét. Nem szerette, ha Chrisnek hívják.

- Christin… bocs. – Tricia elmosolyodott. Christin bólintott, sejtette, hogy mi baja van Terrosnak.

      Csöndben sétáltak. A parkban a fákon át-átvillant a fény, a madarak csiripeltek, a bogarak zizegtek. Minden idilli volt, Brooke valahogy mégsem érezte magát valami szuperjól. A klub előtt Brooke nem bírta tovább és felkiáltott

- Mi baja van Terrosnak? Ugye nem Charinnel…

Nem tudta befejezni a mondatot, mert Tricia berántotta a klubba.

- De, Charin elhagyta, mert Terros szerette. Ezt nem hagyhatjuk! Terros a barátunk, az a csaj, pedig valami szörnyű! Nem gondol át soha semmit és… Ez nem stimmel. Terros nem is tudja, hogy a lány csak kihasználta…

      Eközben Terros a pályaudvaron egy büfében ült és jeges teát ivott. Hátradőlt, és mint annyiszor ezen a napon, becsukta a szemét. Maga előtt látta Charint, ahogy felé sétál arcán mosollyal, hosszú fekete haját leengedve, gyönyörű kék szemét szerelmesen lesütve, ahogy a karját leengedi az iskolatáskáról, hogy átölelhesse a szeretett fiút. Aztán Terros egy gyönyörű hangot hall a fejében.

- Tudsz arról, hogy minden MF (MF a Második Faj rövidítése)-beli látja és hallja, amit képzelsz?- Terros előredőlt a székben körbenézett.

-Hmmm, kösz, hogy szóltál…- gondolta.

Meglátott egy lányt, mélyen a szemébe nézett, mire az elmosolyodott. A lány nem csukta be a szemét, nyitva hagyta. Terros hátradőlt. A lány gyönyörű volt. Nem egyszerűen szép, hanem gyönyörű. Charinnál is szebb, pedig Charin is szebb volt az átlagnál. Terros nem azért szerette Charint, mert szép volt. A lánynak hosszú mogyoróbarna haja nagyjából a felső bordájáig ért. Az arca mozgékony, szép, szabályos hatást keltett, jó lehetett elmélyedni benne. Csakúgy, mint a meleg barna szemekben. A lány testére csak azt lehetett mondani, hogy karcsú, de azt semmiképp se, hogy túl vékony. A nem volt darázsderekú és a lába se volt túl hosszú. Terroshoz képest egy fél fejjel alacsonyabb volt, de arra a fiúra a 180 centis magasságával nem lehetett ráfogni, hogy alacsony. Könnyű piros, kékmintás nyári ruhát hordott, amin néhol átütött szép, enyhén barna bőrének színe. Terros úgy döntött odamegy. Nem tudta mi fogta meg a lányban, csak annyit tudott, hogy kell valami, ahhoz hogy kilábaljon ebből az egész Charin-ügyből. Élete 28 éve alatt nem először csalódott. Tudta, hogy kell felkelni.

      Odament a lányhoz.

- Hello- gondolta.

- Hello- mondta ugyanekkor.

A lány elnevette magát. Terros most már biztos volt benne hogy ez az a lány. Az elmúlt két napban először elmosolyodott.