-Szóval azt, hogy mit kell tenni az időutazáshoz, már elmondtad. És azt hogy tudom meghatározni, hogy mikorra menjünk vissza? –Halálszárny odaadóan figyelt rám miközben elmagyaráztam neki a teendőket. –Azt mondod nem lehet meghatározni, hogy hova akarok menni?
-Igen. Az egyetlen biztos pont az időutazásban azok a részvevők. Mivel ketten utazunk, biztosak lehetünk abban, hogy benne leszünk az időutazásba.
-Az is lehet, hogy most fogunk megjelenni? –kérdezte Halálszárny csalódottan.
-Megeshet. –mosolyogtam rá. Ő pár pillanatig elmélkedett, majd megragadta kezemet és kántálni kezdte a megfelelő szavakat. Én nem szóltam, csak… Megbíztam benne. Hirtelen fekete-fehér örvény vett minket körül, majd hirtelen mindketten megszédültünk…

*

Mikor magunkhoz tértünk azon kaptuk magunkat, hogy ugyanott állunk, ahol az utazás előtt. Halálszárny kíváncsian nézett rám, és már szólásra nyitotta a száját, mikor valaki megelőzve őt megszólalt az ő hangján.
-Catherin állj már meg egy percre! Most meg mi a baj? –egymásra tekintettünk, majd kinyitottuk a szobám ajtaját. Saját magunkat láttuk az előtéri asztal mellett veszekedni. Halálszárny ugyan olyan volt, mint most, csak talán egy kicsit idősebbnek tűnt és megfontoltabbnak. Én azonban… Én is idősebbnek tűntem, azonban nem ez volt az, ami meglepett. Hanem az a seb, ami a jobb orcámon éktelenkedett. Tőrrel vághatott valaki az arcomba… Ugyan olyan tökéletes metszésű volt az arcom mint most, a seb ugyanis már egészen halovány volt, de ott volt. Önkéntelenül az arcomhoz nyúltam. Halálszárny meglepődött, de egyéb jelét nem mutatta annak, hogy észre vette volna a sebet. Ahogy a jövőbeli énjeink se mutatták semmi jelét annak, hogy észre vettek volna minket.
-Hogy mi a bajom? –kérdezte jövőbeli magam tajtékozva a dühtől. –Mégis… Azt hittem végre elbocsátod az ágyasaidat! Erre mire kell hazaérnem? Arra, hogy… Egy könnyűvérű nőcskével enyelegsz a hálószobánkban! Tudod, hogy ez milyen rosszul esett nekem?
-Jaj, ugyan már! Csak megfogtam a derekát! –mondta védekező hangon Halálszárny. Úgy értem a jövőbeli Halálszárny.
-Nem éppen a derekát fogtad! –jegyezte meg fanyarul a mostani időbe tartozó Catherin.
-Jó egy kicsit lentebb! –vallotta be szem forgatva Halálszárny. –De most mi van ebben?
-Több dolog is! Ráadásul… Miért pont a közös hálószobánkban??? –kérdezte Catherin –azt hiszem így fogom őt említeni- acsarogva.
-Közös? –suttogta a fülembe kajánul mesterem. Szerencsére azonban jövőbeli képmásaink nem hallották meg.
-Ugyan már kicsim… -lágyult meg Halálszárny tekintete. Catherin azonban sértődötten elfordította az arcát. Hirtelen Halálszárny szemei mindentudóan megcsillantak. –Te féltékeny vagy? –Catherin arca lángba borult, de hevesen tagadni kezdte.
-Ne légy ostoba. Érdekel is engem. –Halálszárny láthatóan rendkívül élvezte a helyzetet. –Csak… Ezzel az erővel… -elakadt az asztalnak szorított nő hangja.
-Igen? –kérdezte Halálszárny.
-Mond, szeretsz te még? Tudod, most, hogy láttalak ezzel az… elbizonytalanodtam. –kérlelőn nézte az előtte tornyosuló férfit. Láttam, hogy Halálszárny válla kissé megereszkedik, majd közelebb lép Catherin-hez. Láttam, hogy a mellettem álló Halálszárny teste megfeszül és talán jobban várja a választ, mint a kérdést feltevő.
-Persze. Tudod, hogy igen. –mesterem tüdeje egy pillanatra felmondta a szolgálatot, de hamarosan rendbe szedte magát, így tovább tudta követni az eseményeket.
-Csak mondani tudod, vagy be is tudod bizonyítani? –kérdezte már nyugodtabban Catherin. Az előtte álló férfi kárörvendően elvigyorodott. Átkarolta a nő derekát és egy csókot lehelt annak ajkaira. Igazából nem is volt nevezhető csóknak, éppen hogy csak összeértek az ajkaik, már szét is váltak.
-Ez megfelelt bizonyítéknak? –kérdezte önelégülten. Catherin a nyakába fonta karjait és töprengő arcot vágott.
-Nem is tudom… Azt hiszem jobban meg kell erőltetned magadat.
-Reméltem, hogy ezt válaszolod! –erősen megragadta a nő derekát és felültette az asztalra. Egy csókot nyomott Catherin nyakába, mire felsóhajtott. Halálszárny láthatóan tudta, mit szeret partnere és mit nem. Az addig nyakban pihenő karok fürgén lehámozták a férfiről a felsőt. Halálszárny eközben visszatért a nő ajkaihoz. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy ne kelljen ezt néznem. Azonban mikor megláttam, hogy mesterem milyen pillantással nézi a valószínűleg hamarosan egymásévá lévő párt, kirázott a hideg.
-Várj, legalább menjünk be a szobába. –kuncogott Catherin.
-Az sokáig tart. –jött a szenvedélytől fűtött férfi válasza.
-Csak kibírod addig. –egy pillanatra morgás hallatszott, majd kíváncsiságomnak engedve odafordultam. Halálszárny éppen ekkor kapta le az asztalról a most már igencsak hiányos öltözékben lévő nőt. És ekkor láttak meg minket. Mind a négyen hökkentem bámultuk egymást. Catherin gyorsan kiugrott kedvese –gondolom legalábbis, hogy az - karjaiból és magára rántotta leráncigált ruháit. A két Halálszárny egy ideig nézte egymást, majd a jövőbeli Catherin felé fordult. Az sóhajtva beszélgetést kezdeményezett.
-Múltból jöttetek? –kérdezte. Mivel a két Halálszárny újból egymást bámulta behatóan én válaszoltam.
-Gondolom legalábbis.
-És ahonnan jöttetek még nem vagytok együtt ugye? –kérdezte finomkodva Catherin.
-Nem és nem is leszünk! –fakadtam ki elpirulva. Catherin oldalazva a saját Halálszárnyához vonult.
-Ennyire átlátszó voltam? Hm? Tényleg ennyire látszódott rajtam, hogy oda vagyok érted? –kérdezte elszörnyedve. Ha lehetséges arcom még jobban lángba borult.
-Nem. Én legalábbis sosem vettem észre rajtad. –állapította meg Halálszárny vágyakozó pillantással végig mérve engem.
-Most miért nézed így? –kérdezte fenyegetően Catherin.
-Csak mert elfelejtettem, hogy hogyan is néztél ki seb nélkül. Egyszerűen túl tökéletes. Hihetetlen. Minden elismerésem, hogy olyan hosszú ideig bírtam, illetve bírod –biccentett mesterem felé. –nélküle.
-Hééé!

-Persze, nekem csak te kellesz. –vágta rá rögtön Halálszárny magához szorítva kedvesét. Az megnyugodva bújt hozzá. Szomorú tekintettel simította végig kezével sebének vonalát.
-Beszélhetnék veled? –kérdezte hirtelen mesterem Halálszárnytól^^. Az egy pillanatig nézte majd bólintott. Elengedte méltatlankodó kedvesét és félre vonult múltbéli önmagával. Mivel jobb dolgom nem volt, oda sétáltam saját magam mellé. Ő intett, hogy üljünk le. Egy pillanatra mind ketten zavara jöttünk, mert ugyan oda akartunk leülni: ahova mindig is tettük, mikor Halálszárnnyal beszélgettünk. Végül én engedtem és arrébb ültem. Egy ideig csendben ültünk. Motoszkált bennem egy kérdés, de egyszerűen képtelen voltam megkérdezni, mert szégyelltem magamat érte.
-Csodás. –elpirulva kaptam fel a fejemet a ki nem mondott kérdésre.
-Hidd el, nem éri meg sokáig távol tartani magadat tőle. De had figyelmeztesselek. Ha egyszer engedsz neki képtelen leszel többet nemet mondani neki.
-Ugyan miért ne lennék rá képes? –kérdeztem hitetlenkedve.
-Amíg át nem éled nem tudom neked elmagyarázni. Függő leszel. Mondom, hogy csodás dolog. És mi ketten ugyan azok vagyunk, így ugyan úgy érzünk dolgokkal kapcsolatban. –tekintetemet elfordítottam saját magamtól és a két Halálszárnyt figyeltem. Valamit épp vigyorogva tárgyaltak.
-Úgy is csak eldobna magától. –mondtam keserűen.
-Szereted?
-Nem! –mondtam megbotránkozva. Egy ideig mosolyogva figyelt, majd egyetértően bólintott.
-Még nem szereted. De had mondjak neked valamit. –felé fordultam mert érdekelt, hogy mit akar mondani. –Ha jól sejtem és tényleg abból az időből jöttetek, mint amire gondolok, akkor hamarosan lesz egy remek alkalmad arra, hogy önszántadból, lefekhess Halálszárnnyal. Fogadd el! Különben évekig fogsz szenvedni amiatt a döntésed miatt. Higgy nekem! –szorította meg kezemet egy enyémnek teljes mértékben azonos küllemű másolata. –Halálszárny! Ideje menniük! Fejezzétek be ezt a hihetetlenül fontos társalgást! –egy pillanatig még pusmogtak egymással, majd oda jöttek hozzánk.
-Mehetünk? –kérdezte mesterem karját nyújtva nekem. Gyanakodva néztem rá, majd elfogadtam. Illedelmesen elbúcsúztunk jövőbeli magunktól, majd újra a saját idősíkunkban voltunk.
-Ez érdekes volt. –mondta Halálszárny, majd kezet csókolt nekem. –Ha megbocsátasz, most magadra hagylak.
-Menj csak. Nekem is van mit feldolgozni. És végre lezuhanyozhatok. Lemosom magamról a fivéreid mocskát. Nyúltam kelletlenül a nyakamhoz. Ő bólintott, majd kiment a szobámból magamra hagyva. Egy hatalmas sóhaj közepette elindultam zuhanyozni miközben saját magam tanácsán elmélkedtem.

*

Eközben abban az idősíkban, ahonnan nem régen távoztak:

-Szerinted nem kellett volna megemlítenünk nekik, hogy csupán egy cseppet fog eltérni az ő sorsuk a miénktől? –kérdezte Catherin töprengve.
-Nem, had higgyék csak, hogy egyoldalú a szerelmük egymás iránt. –mondta Halálszárny egy rosszindulatú mosoly kíséretében. –Hol is tartottunk?
-Valahol ott, hogy beakartál vinni a szobába, hogy bebizonyíthasd nekem, hogy még mindig szeretsz. –mondta boldogan Catherin majd nevetve ugrott kedvese karjaiba. -Vagy tán már el is múlt a bizonyítási ingered? –kérdezte cukkolva. Egy édes csókot kapott válaszul.
-Az sosem fog elmúlni…-majd becipelte kedvesét a szobájukba, ahol megmutatta neki mennyire szereti továbbra is.