-Catherin, kelj fel! –nyöszörögni kezdtem, jelezve mennyire nincs kedvem felkelni. Egy erőteljes rázás végül rákésztetett, hogy kinyissam szemeimet. Mesterem szürke szemivel nézhettem farkas szemet, mire halványan elpirultam.
-Mit akarsz? –kérdeztem álmos hangot mímelve.
-Időt utazni. –kacsintott rám mellém ülve az ágyon. Én ásítottam és bólintottam.
-Tőlem. –magamra rántottam meleg takarómat és hátat fordítottam neki. Jó pár másodpercbe tellett, mire felfogtam mit is mondott. –Tessék???
-Jól hallottad. –mesterem felvette azt a szfinxhez hasonló arcot, amit annyira gyűlöltem.
-Na de… Nem is tudod hogy kell! –néztem rá értetlen szemekkel.
-Ezért fogod nekem TE megmutatni. –mondta egy kaján mosoly kíséretében. Egy percig nem találtam a szavakat.
-Megbolondultál? Én magam sem tudom hogyan kell csinálni! Nozdormu csak Gwineth-et tanította anyám parancsára. Arról nem is beszélve, hogy időt utazni tilos!!! –fakadtam ki. Fáradtságom pillanatok alatt elmúlt. És enyhe bűntudatom is támadt. Halálszárny olyan csalódottan nézett rám, hogy majdnem megsajnáltam.
-Óóó. Értem. –mondta majd felállt az ágyamról.
-Figyelj tényleg sajnálom. Ha ki tudlak engesztelni… -hogy miért akartam kiengesztelni? Nos, mert abban egyeztünk meg, hogy cserébe a tanításáért én is megtanítom néhány olyan varázslatra, amit ő nem ismer. Azonban amint kimondtam az ajánlatomat éreztem, hogy rosszul tettem. Mesterem ugyanis gonosz mosollyal az arcán fordult vissza felém…

*                              

Magamban káromkodtam miközben port felkavaró léptekkel sétáltam a forró sivatagban. Kellett nekem felajánlani ezt az egészet… Most battyoghatok ebben a dög meleg sivatagban Nozdormu-t keresve. Hát ezt érdemlem? Másrészről meg mégis mit mondjak neki? „Bocsi, de a mesterem időt akar utazni. Megtanítanál rá, hogy kell?” Ott helyben kitépné a fejemet a helyéről. Végtére is ő a barna nekrisek ura. És a barna nekrisek nem csak az idő, hanem a törvények parancsolójai is. Nozdormu szabta meg azt a szabályt, hogy időt utazni tilos, mert befolyásolhatatlan, hogy múltba-e, vagy a jövőbe érkezik-e az, aki végre hajtja a varázslatot. Meg egyébként is, akár hova érkezik, akkor is változni fog a sors. Így minden egyes kódex kimondja, hogy tilos az idővel játszadozni. De most őszintén! Hogy mondhattam volna nemet a mesteremnek? Ahogy nézett rám, azt hittem ott helyben meghalok. Ekkor hirtelen egy múmiához hasonló lény emelkedett ki a homokból.
-Vezess Nozdormu elé. –a szörny szemei tiltóan megvillantak. –Mond, hogy Catherin keresi. –már, ha tudsz beszélni gondoltam keserűen, miután eltűnt. Nem kellett sokáig állnom a tűző napon, ugyanis a lábam előtt szétnyílt a homoktömeg és egy meredek lépcső vezetett le a sötétségbe. Gondolkozás nélkül elindultam rajta. Jó 5 percig sétáltam lefelé, mikor éles fényt pillantottam meg egy ajtó mögül kiszűrődni. Egyet koppantottam rajta, majd benyitottam. Hálásan, mégis kicsit értetlenül vettem észre, hogy a fenti hőmérséklethez képest kifejezetten hideg van. Pedig ha emlékeim nem csalókák, akkor itt lent talán még melegebb szokott lenni. Mikor azonban jobban körülnéztem a szobában megértettem mindent. Nozdormu nem volt egyedül, vele volt bátyja Maligos is. Maligos, aki a havasi időjáráshoz szokott, bizonyára melegnek találta Nozdormu életkörülményeit, így felhasználva erejét lehűtötte. Körülnéztem a szobában és megállapítottam, hogy semmi sem változott utolsó ittlétem óta. A szoba olyan volt, mintha roskadozna. Mindennek egyhangú homok színe volt és minden az évezredek előtti múltból származott. A szoba tömve volt barna kötésű könyvekkel, melyek mind Nozdormu által szabott törvényeket tartalmazták. Miután felmértem a szobát két leesett állú férfivel találtam szembe magamat. Nozdormu és Maligos úgy bámult rám, mintha most látnának életükben először. Jó, persze sokat változtam Halálszárnynak köszönhetően. Hajamat, melyet régebben mindig fiúsan hátra kötöttem, kiengedtem és hagytam had göndörödjön úgy, ahogy akart. Zavarba ejtően zöld szemeimet is megajándékoztam egy kis szemceruzával, így még erősebben ki volt emelve. Ajkamat békén hagytam, egyébként is természetellenesen vörös volt. Magasan felvágott fehér szoknya volt rajtam és ujjatlan mély bevágású topp. Halálszárny szerint a fehér szín erősen kiemelte napsütötte bőrömet. Egy bájos mosoly villantottam rájuk, majd illedelmesen meghajoltam.
-Rég találkoztunk. Örömmel látom, hogy mindkettőtök itt van. –olyan édesen mosolyogtam rájuk, hogy szinte már idétlennek éreztem magamat. De úgy tűnt ők nem így látják. Majdnem elkapott a röhögő görcs mikor észre vettem, hogy kezükkel csukják össze szájukat.
-Minek köszönhetjük a látogatásodat Catherin drága, látogatásodat köszönhetjük drága minek Catherin? –Maligos még a szokásosnál is bonyolultabban ismételte meg saját magát.
-Nem kedvenc öcsikénk vendégszeretetét élvezitek húgoddal? –Nozdormu megelőzött egy újabb kérdéssel.
-De, éppenséggel nála tanulunk. És mivel most éppen Gwineth-el van, gondoltam eljövök meglátogatni benneteket. Örömmel hallottam, hogy mindketten itt vagytok, így legalább tudunk beszélgetni egy kicsit. –kedves hangot ütöttem meg hangommal és meglepve figyeltem fel rá, hogy Maligos jéghez hasonló arca olvadásnak indult, míg Nozdormu elmúlást jelképező arca halványan vörös színt ölt. Mire képesek szavak, és a hangnem…  
-Ez igazán meglepő, és jóleső. Főleg azok után, hogy hogyan bántunk veled mind a ketten. –kért burkoltan bocsánatot tőlem Nozdormu.
-Bizony, bizony. Mindketten semmibe vettünk téged, pedig ezerszer nagyobb erőd van mint a húgodnak, vettünk semmibe téged mindketten, ezerszer erőd nagyobb pedig húgodnál. –Maligos is kerülte pillantásomat. Egy cseppet meghökkentem. Nem számítottam rá, hogy valaha is bocsánatot fognak tőlem kérni. Tekintetem meglágyult.
-Eszembe sem jutott haragudni rátok. Tudom, hogy anyám parancsolta meg nektek. –igaz ugyan, hogy nem kínáltak hellyel, de ettől függetlenül én zavartalanul helyet foglaltam kettejük között. –Mit iszogattok? Mmm, csak nem homok párlatot? Csatlakozhatok? –szinte még ki sem mondtam mindketten egyszerre vetődtek az üveg felé. Nozdormu azonban gyorsabb volt, így Maligosnak csupán annyi megtiszteltetés jutott, hogy poharat hozhatott nekem. Nozdormu enyhén remegő kézzel félig tele töltötte a poharamat. Pár pillanatig bámultam a benne lötykölődő italt, majd miután teljesen megbizonyosodtam róla, hogy nem vörös belekortyoltam. A pohárnak köszönhetően nem vették észre, hogy egy cseppet fintorogni kezdtem. Régen ittam ilyen erős alkoholt, kisé erősnek találtam.
-Ízlett ugye? Maligossal kivételesen együtt készítettük. –Nozdormu hangja szinte könyörgött a dicséretért.
-Nagyon ízlett. De még nagyobb örömömre szolgálna, ha ti is velem innátok. –mosolyogtam úri hölgyet megszégyenítően. Maligos és Nozdormu rögtön újra töltötték már kiürült poharukat, majd ismét kiürítették azt. Láttam, hogy eléggé be vannak csípve. Én egy újabb kortyba fojtottam elő törekvő vigyoromat. Már tudtam hogyan fogom Nozdormut válaszokra kényszeríteni. Szépen leitatom őket, így egyikük sem fog emlékezni semmire. Csupán arra kell figyelnem, nehogy én is berúgjak és hogy ne igyák le magukat olyan mértékben, hogy ne tudjanak válaszolni.
-A köztünk ülő szépségre, a szépségre köztünk ülőre! –emelte fel poharát Maligos és koccintott velem, majd Nozdormuval.
-Úgy ám! Rád, bájos Catherin! –majd koccintott velem. Akaratlanul is arcom lángba borult, amit mindketten örömmel vettek tudomásul. Zavartan megköszörültem a torkomat.
-Kérlek! Ne hozzatok zavarba. Nem vagyok hozzá szokva, hogy egyszerre két férfi is ennyire el legyen velem foglalva. –mondtam szememet lesütve. Egyszerre két oldalról is átkaroltak. Két –Halálszárnyéhoz viszonyítva legalábbis- vézna kar próbált magához szorítani.
-Ugyan szépségem, ne szerénykedj! Te vagy a legszebb nő a világon, ne is próbáld tagadni.
-Ritkán szoktak nőként kezelni. Anyám fekete bárányként kezel otthon, Kawazo bábúként kezelt, míg Halálszárny… -itt elakadtam. Ez a két korty is megárthatott. Minek mondok én nekik el ilyeneket? Ők azonban érdeklődve hallgattak.
-Nos? Azt hitük mellette már igazán nőnek érezted magadat. Vagy tán megvakult az öcsénk? Általában már egy átlagos szépségű nővel is kikezd. –Nozdormu keze szórakozottan simogatni kezdte oldalamat. Ha a mesteremnek nem engedem, hogy ezt tegye hosszú távom, nektek minek engedném??? Nem sokon múlott, hogy le ne vágjak nekik két pofont. De végül türtőztettem magamat.
-Mondjuk úgy, hogy egyenlőre el van foglalva az ágyasaival, és Gwineth-el.
-Azt nem hiszem, hogy Gwineth-el el lenne foglalva, Gwineth-el foglalva kétlem el lenne azt hiszem nem. –mondta Maligos idegesítő vihogással. Nozdormu szintén kuncogni kezdett.
-Ezt hogy értitek? –kérdeztem szemöldök ráncolva.
-A mi drága öcsénk egy nőt csak egyszer visz ágyba. Azért van olyan sok ágyasa, mert ha egyel már lefeküdt, meg unja és nem hajlandó újra ágyba vinni. –Nozdormu válasza egy picit megrendített, de valahol a tudatom mélyén tudtam, hogy ezt már mesélte nekem valaki. Most viszont nem akart beugrani. Egy pillanatra fordult velem a világ. Szóval, ha majd lefekszem vele, utána…
-Veled sem fog törődni többet, törődni veled fog sem többet. –helyeselt Maligos. Meglepve néztem rá és rákellett döbbenjek, hogy igenis hangosan mondtam ki az előbb „gondoltakat”.
-Hanyagoljuk a témát rendben? Nem szeretek a mesterről beszélni. Végtére is ilyen kellemes társaságban majdcsak találunk valami jobb témát nem?
-Vagy elfoglaltságot nem de, elfoglaltságot nem de vagy? –kérdezte Maligos majd közelebb hajolt hozzám. Egy fagyos csókot nyomott a nyakamra, mire gyomrom görcsbe ugrott. Kawazo jutott eszembe. Ő is kék nekris volt. Az ő csókja is ilyen átmeneti fagyottságot hagyott maga után. Nozdormu a másik oldalról csókolta meg nyakamat. Az ő csókjának nyomán olyan érzésem támadt, mintha egyszerre lennék csecsemő, öregasszony és persze saját magam. Egy-két ilyen csók után végre felébredtem dermedtségemből, és erőteljesen eltoltam magamtól őket. Ők csalódott és értelmetlen tekintettel meredtek rám.
-Azt még engedtem, hogy a kezeteket rossz helyre tegyétek, de értékelném, ha a szátokat a poháron tartanátok ezen túl. –mondtam egy szuggeráló tekintet kíséretében. Ők bólintottak, majd pár pillanat múlva már teljesen más dolgokról fecsegtek mind a ketten. Hamarabb elérték azt a pontot a részegségben, mikor bármilyen kérdésemre gátlás nélkül válaszolhattak, aminek kifejezetten örültem…

*

Végre újra Halálszárnynál voltam. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd megpillantottam húgom és Halálszárny érdeklődő pillantását. Zavartan elkaptam a tekintetemet, mert Gwineth éppen Halálszárny ölében ült. Míg Gwineth szemrehányó tekintettel nézett rám, addig Halálszárny szinte hálásan. Nocsak, nocsak… Mégsem értékeli annyira, ha egy nő oda van érte?
-Gwineth, kérlek vidd el ezt a levelet Deaban-nak. –nyomott a húgom kezébe egy levelet mesterem miközben én bevonultam a szobámba. Pár perc múlva Halálszárny is csatlakozott hozzám. Még pislogni sem volt ideje, én már a nyakában csimpaszkodtam.
-Na, mi történt? –egész testem remegni kezdett. Ő nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat miután lábával berúgta maga mögött az ajtót.
-Emlékeztess, hogy soha többet ne maradjak kettesben egyik bátyáddal sem. –mondtam halkan könnyeimmel küszködve. Bár csak egy-két csókot kaptam a nyakamra, szörnyen éreztem magamat. Igazából nem is Nozdormu, hanem Maligos csókjaitól voltam rosszul. Pontosan, mintha Kawazo adta volna őket.
-Mit csináltak azok a barmok? –Halálszárny egész teste megfeszült és meglepetten éreztem: dühös. Alig hallhatóan elrebegtem a történteket.
-De ne büntesd meg őket. Gondolhattam volna, hogy ha leitatom őket ez fog történni. –erősen magához szorított, majd legnagyobb döbbenetemre maga is remegni kezdett.
-Azok az ostobák… Oh, szépségem! Bocsáss meg, nem akartalak ennek kitenni téged. –ezen utolsó két mondatot már Wizzoal nyelven suttogta. Meglepődtem attól a kedvességtől, amellyel beszélt hozzám. Mellette érzem igazán nőnek magamat… Pár percig élveztem a biztonságot nyújtó ölelést de aztán kelletlenül kibújtam belőle. Halálszárny nem nézett rám, láttam, hogy szégyelli magát a miatt, amit mondott.
-De megtudtam, amit akartál. És el is fogom neked mondani. De nem díjazom. Továbbra is azt mondom, hogy helytelen amit tenni akarsz. –végre újból rám tekintett. Meg akadt a lélegzetem attól a pillantástól. –Nos, rendben. Egyedül egy idő rózsa szirmára van szükséged.
-Szükségünk. Jössz te is.
-Tessék? –meghűlt a vér az ereimben. Na ne, én ezt nem akarom!!! De bele mentem. Mert fáj bevallani, de annyira megbíztam mesteremben, hogy már bárhova elkísértem volna.