Korán kelő lévén, kikeltem Halálszárny mellől az ágyból, nehogy felébresszem, és átvonultam közös fürdőnkbe. Tegnap este, miután Halálszárny megvigasztalt, jobban éreztem magamat, most azonban újból hatalmába kerített a keserű bizonytalanság. Vajon tényleg helyesen döntöttem? Tényleg Ő az igazi? Biztosan! Ki más lehetne? Egész száműzetésem alatt ő körülötte járt az eszem. Csak róla álmodtam. De az a tegnapi eset... Annyira ijesztő volt akkor Halálszárny! Komolyan megfordult a fejemben, hogy csak eljátszotta a szerelmes "halált". Végül is meg lehet... Ugyan! Ez ostobaság. Szeret. Szeretnie KELL!!! Hányinger kapott el. Gyorsan kipattantam a vízből, és rohantam a mosdókagylóhoz. Szerencsére nem kellett könnyítenem magamon, azonban ettől még nem lettem jobban. Sőt. Meg kellett kapaszkodnom a kagyló szélébe, nehogy elzúgjak hirtelen rám támadt gyengeségbe. Nagy levegőt véve lassan lélegeztem. Pár perc múlva jobban lettem, és kénytelen voltam bevallani magamnak azt, amitől már a kapcsolat eleje tartottam. Gyorsan megtörölköztem, és felvettem egy eléggé... mondjuk úgy csábos ruhát. Reménykedtem, hogy ez az ágyasoknak való olcsó megtévesztési fortély segít Halálszárny dühét csillapítani. Rettegtem attól, hogy mit fog szólni. Szokásomtól eltérően még enyhe sminket is kentem magamra, pedig mondom, tényleg nem szokásom. Mikor úgy éreztem a szokásosnál is elbűvölőbb látványt, nyújtok, kiléptem a fürdőből, és célba vettem közös hálónkat. Sokat segített a helyzetemen, hogy már fent volt. Mikor meglátott, először meglepettség, és gyengédség futott át rajta, de aztán ez egy csapásra elmúlt. Gyanakvásnak, és közönyösségnek adta át magát.
-Mit akarsz? –kérdezte cseppet sem kedvesen. Ennyit az ágyasok trükkjeiről, gondoltam keserűen.
-Ugyan, mit akarhatnék? –kérdeztem szememet ártatlanul nagyra nyitva. Halálszárny szeme vészesen összeszűkült.
-Valamit biztosan. Nem szoktál se nem ilyen ruhát hordani, se nem szoktad magadat sminkelni. Ebből kikövetkeztetve, nagy tapasztalatom révén, melyre a sok „szoknya pecérkedés” közben tettem szert, arra jutottam, hogy valamit akarsz, vagy mondani akarsz. Egyébként miért hiszik a nők folyton azt, hogy a smink a sokat mutató ruha meggyengíti a férfiak szívét? –kérdezte, miközben azért állításának ellent mondva, kicsit más szemmel kezdett méregetni, ugyan is beértem a napfénybe, mely az ablakon sütött, be. Azt hiszem így jobban láthatta mennyire előnyösen kiemeli testem vonalait a rajtam lévő ruha. Zavartan az ölében fekvő könyvre fordította tekintetét, és meg ismételte a kérdést, amivel fogadott. –Szóval, mit akarsz? -hogy a fenébe lehet valaki ennyire közönyös? Fel ment bennem a pumpa, így hagyva mindenféle finomkodást, fortélyoskodást, amit előre elterveztem, kimondtam azt, amit igazából nem is szerettem volna.
-Gyereket várok. –mondtam. Halálszárny felkapta a fejét, és rám nézett. Láthatóan nagyon nem is figyelt rám.
.Kitől?
-Tőled, ki mástól? –mondtam fogamat csikorgatva. Azt hiszem, most foghatta fel, hogy mit is mondtam, mert szemei felvillantak, és elkapta a ruhámat. Csavart rajta, néhányat, és úgy rántotta közelebb magához az arcomat. Mit ne mondjak, fájt. Felettébb fájt. A ruha belevágott finom, érzékeny bőrömbe, és éreztem, hogy a vér kicsordul. Halálszárny ebből láthatólag semmit sem vett észre.
-Megszakítod érted? Nekem nem lesz gyerekem, még egy olyan nőtől sem, akit felettébb… szeretek! Ha pedig önszántadból nem vállalod, komolyan mondom Cathe, kivágom belőled, ha kell én magam. –sziszegte. Vergődtem erős szorításába, és elkeseredetten néztem rá. Hogy lehet ennyire kegyetlen? És bár féltem, mégis… A gyerek érdekében erőt vettem magamon, és egy erős fej rántással kitéptem kezéből a ruhámat. Igaz, hogy így még komolyabban felsértettem a nyakamon lévő sebet, de nem érdekelt.
-Soha! Soha nem fogom megengedni, hogy bántsd ezt a gyereket! –mondtam, és leléptem az ágyról, melyre Halálszárny rántott. Gúnyosan elmosolyodott.
-Kértem az engedélyedet? –nézett rám Halálszárny, most már tényleg cseppnyi érzelem nélkül. Megrázkódtam, és remegve hátráltam még jó néhány lépést.
 -Nem, nem kérted, de akkor is meg fog születni ez a gyerek! -mondtam határozottan, pedig úgy éreztem, hogy megszakad a szívem. Rettegtem Halálszárnytól, de gyereket annál inkább szerettem volna. -Nem engedem, hogy bántsd!
-Mondom, hogy nem érdekel! Nem lesz gyerek, és kész! -kiáltott fel Halálszárny, és már ő is állt. Láttam, hogy meglepődik: nem hátráltam.
-Ha megölöd... Engem is elveszítesz. -mondtam. Gúnyosan elvigyorodott.
-Örök hűséget fogadtál, így nem igen foglak elveszíteni. -szeméből sütött a megvető gúny, hogy csak ilyen okkal tudtam előrukkolni. Most már az én szemem is összeszűkült.
-Itt maradnék, mert az lenne a kötelességem. De soha nem kapnád meg a testemet. -feleltem. -Érzéketlenné válnék irántad. Parancsaidat követem, ha azok nem rólunk szólnak. Vagy végső esetben megölném magamat, úgy, hogy a lelkem semmiképpen ne kerülhessen hozzád. -Halálszárny felnevetett.
-Tudom az igazi nevedet kislány! Így minden parancsomat kénytelen lennél teljesíteni. Akár tetszik, akár nem. -mondta Hallszárny, és most már láthatóan nagyon unta ezt a beszélgetést. -Szóval, szóljak anyádnak, hogy mész hozzá, vagy én magam végezzem ki azt a gyereket a hasadban. -kérdezte unottan.

-Egyik sem. Nem meg mondtam? Ez a gyerek meg fog születni! És ne feledd el, hogy én is tudom a te nevedet. -mondtam magasra szegett fejjel. Azt hiszem eléggé büszke látványt nyújthattam, mert Halálszárny is enyhe elismeréssel nézett rám. De ez az érzelem hamar eltűnt az arcáról.
-De, ha én kitörlöm a memóriádat? -kérdezte gúnyosan. -Akkor nem igazán fogsz tenni semmit sem az akaratom ellen. -mondta. Na, ezzel egy pillanatra megfogott. És ezt látta is. Győzelem mámora futott át az arcán. De én nem hagytam magamat. Tudtam én is mivel sértegetni. Ismertem őt már annyira, hogy ismerjem a gyenge pontjait. Lenézően végig mértem az előttem álló túlságosan büszke szerelmemet. (Még most is szerelmemként tekintettem rá.)
-És én még azt hittem, hogy van benned valamit is akarás. -mondtam, és megvetően pillantásomat egyenesen az ő rideg szemeibe szúrtam. Meglepődött. Valószínűleg nő még nem mondott rá olyat, hogy nem eléggé büszke.
-Mire gondolsz ezzel? -kérdezte, és láttam, hogy szemöldöke idegesen rángatózik. Elégedetten vigyorogtam, természetesen magamban. Nem akartam, hogy ezt ő is megláthassa. Így továbbra is fellengzős stílusban beszéltem.
-Hát, csupán arra, hogy én úgy gondoltam van benned legalább egy cseppnyi hiúság.
-Cseppnyi? Mindenki tudja rólam, hogy öntelt, egoista, és hiú vagyok. -mondta acsarogva Halálszárny. Most már oldalt álltam neki, úgy, hogy arcomnak csak egyik oldalát láthassa. Így tökéletesen hidegvérűnek tűnhettem, legalábbis olyannak gondoltam magamat. Ellentétben Halálszárny, aki egyre idegesebb lett. Láthatóan már tűkön ült.
-Nos nem erre utalnak előző fenyegetéseid. Mit gondolnának rólad, ha látnák, hogy csupán parancsokkal tartasz magad mellett? Hát nem lenne megalázó? Mert én biztosan annak érezném. -láttam, hogy egy pillanatra elbizonytalanodik. Elégedetten folytattam, hiszen ahogy egy emberi mondás tartja, addig kell a vasat ütni, amíg forró. Vagy meleg? Mindegy, ez most nem lényeg. -Ráadásul az még kevesebb önbizalomra utal, ha tőlem, egy nőtől való félelmedben kitörlöd a memóriám bizonyos pontjait. Gyerekes. Én mondom neked Zoigron, -itt örömmel töltött el, ahogy összerándult a teste nevének hallatán. -egy cseppnyi hiúság, ego, vagy büszkeség nincsen benned. Egyszerűen szánalmas vagy, ha ilyen mélyre le alacsonyodsz egy gyermek miatt, amely a tiéd! A te véred! -itt szinte a szó szoros értelmében köptem a szavakat. Halálszárny állt az ágy mellett, és mereven nézett rám. Életemben először képes voltam állni azoknak a hideg érzéketlen szemeknek a pillantását. Ezt látva Halálszárny dühösen felhorkantott, és gondolataiba mélyedt. Diadal mámora borította el az agyamat, addig, amíg Halálszárny újból meg nem szólalt.
-Látom, van érzéked kihasználni mások gyenge pontját... De hát pontosan ezért teremtettünk meg, hogy legyen valaki, aki ilyen szinten ért az ilyen ügyekhez. Gratulálok kislány, azt hiszem még rajtam is túl teszel mások földbe tiporásában. Persze, te más milyen módszerekkel. -keserűen nézett rám. -De ennek ellenére én még most sem szándékozom megtartani ezt a gyereket. -itt keményen belenézett a szemeimbe, remélve, hogy végre el fogom fordítani a fejemet, kimutatva, nem bírok vele ellenszegülni. Nem adtam meg neki ezt a lehetőséget. Így egy megjátszott lemondó sóhaj kíséretében újból felém, fordította fejét. -Felajánlok neked két lehetőséget. Az egyik: nem tartod meg a gyereket, -mikor látta, hogy tiltakozásra nyitom számat, gyorsan folytatta -de cserébe megesküszöm neked, hogy soha többé nem fekszem le más nővel, így teljességgel csak neked fogok élni. No meg persze az emberek kínzásának. -mondta halkan kacarászva. Én még mindig csak elképedve álltam. Képes lenne hűséges lenni? Ránéztem az arcára. Igen, tényleg képes lenne rá, ha cserébe nem szülök gyereket. Lehajtottam a fejemet. Vajon mi a második ajánlat? -A második: megszülheted a gyereket, de -itt vészesen felvillantak a szemei -készülj fel rá, hogy a szokásosnál is hűtlenebb leszek. Minden egyes nőt az ágyba viszek, akit csak egy picit is vonzónak találok. Akár még egy gyermeket is. És, most dönts. -csettintett, mire egy szék termett mögöttem, és mögötte is. Ő komótosan leült, hátra dőlt a székben, és várakozóan nézett rám. Én egy pillanatig még álltam, észre se véve, hogy mögöttem egy szék van, aztán minden erőmet elvesztve lerogytam rá. Agyam lázasan járt, zakatolt, de jó negyed óra alatt sem jutottam döntésre. Kétségbe esve néztem kedvesemre, aki rám ügyet sem vetve egy könyvet kapott kezei közé, és azt olvasgatta. Érezte, hogy hideg verejték folyik le a hátamon, miközben próbálok dönteni. Mit válasszak? -csak ez jutott eszembe, semmi más.