-Ne aggódj! –mondtam gyengéden, mikor láttam, mennyire aggódik értem Halálszárny. –Így is úgy is meghalok, attól függetlenül, hogy rosszul mérted-e ki az adagot. –mondtam egykedvűen.
-Ezt most bíztatásként mondtad? –kérdezte szemét forgatva Halálszárny.
-Aha. –vigyorogtam. Most végre újra tudtam mosolyogni. Biztos voltam abban, hogy jól mérte ki az arányt. Bíztam benne. Szó szerint az életemet helyeztem a kezébe. Mikor azonban éreztem, hogy a mérgezett tőr újra felnyitja az arcomon éktelenkedő sebet, már kevésbé voltam biztos a dologban. Akaratlanul felsikoltottam, mire Halálszárny keze megrándult a tőrt erősebben belenyomva a húsomba. Elhúztam azonnal az arcomat, de finoman megragadta, és újra belemélyesztette a kést. Kívülről onnantól kezdve csak néha rándultam meg, de magamban sikoltottam, vergődtem. Elmúlt az éles fájdalom, és átadta a helyét a rosszullétnek. Egy ideig néztem Halálszárny kezében, a saját véremtől csillogó tőrt, majd összecsuklottam.

*

-Ha valami baja lesz Zoigron, esküszöm, hogy…
-Megölsz? –nevetett gúnyosan Zoigron. –Ugyan már, nem tennéd meg. Azzal magadat is megölnéd. És te, nem akarsz újra halott lenni. –engem kisemmiző volt a hang.
-Honnan tudnád te, hogy én mit akarok, és mit nem? –ugattam le. Zoigron viszont nem az a ijedős fajta volt. Megvetőséget éreztem a lelkéből áradni.
Azért te ostoba, mert már jó ideje élünk egy testben. Illetve jó ideje bitorlod a testemet. Mert nem téged illet, remélem tudod. –éreztem a fenyegető hangsúlyt.
-Most meg mi bajod? –hüledeztem. Jó, alapból mindenben különbözött a véleményünk, de általában elég jól el szoktunk szórakozni egymással. Folyton vitatkozunk. De, bár tudom, hogy Zoigron emberi, és nekris érzelmektől mentes, azért egy egészen érdekes személyiség. Még akkor is, ha általában fogalmam sincsen, hogy miről miért mi a véleménye. Mint például most is.
-Hogy mi a bajom? Azon kívül, hogy csak úgy vagyok a testemben, és nem tehetek semmit, csak beszélhetek egy érzékeny lélek barom gondolatai mellett, semmi. Nem élhetek igazi életet… miért is lenne bármi gondom? –grimaszt vágtam. Folyton ezzel jön. –Ne vágj arcokat! Csak, hogy tudd Latharan! Egy nap még eljön az én időm. És akkor élvezni fogom azt, hogy Catherin az enyém lesz, egy egyszerű ágasként, míg te tehetetlenül vergődsz a tudatom mélyén. Élvezni fogom, hogy a te szerelmedet vihetem az ágyamba. És tenni fogok róla, hogy ne tudj visszavonulni. Hogy végig nézd. Mert ez az idő el fog jönni, hidd el. De most ne mondj semmit. Inkább vizsgáld meg. Ha mostanra nem forrott össze újra a seb, akkor szívhatod. –nem volt időm kiosztani, mennyire utálom, mikor a nevemen szólít, mivel Catherin említése eltérített egy eredménytelen vitától. Gyorsan odaugrottam elernyedt teste mellé, és magam felé fordítottam arcának jobb orcáját. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Beforrt a seb! Már éppen hálát akartam mondani Zoigron-nak, mikor meglepő érzést érzékeltem. Zoigron ábrándozva szemlélgette Catherin-t! Mi a fene! Csak nem…? Na neee! Nem hiszem el! Elvigyorodtam. Zoigron is…

-Min vigyorogsz? –támadt nekem dühösen.
-Semmin, csak boldog vagyok hogy Catherin épségben van. –mondtam, de még mindig kárörvendően vigyorogtam. –Hála neked, most már egészséges.
-Örülök. Csak ne hálálkodj ennyit, mert a végén még elhányom magamat. –mondta, majd azonnal vissza is vonul a tudatom mélyére.

*

Ködös tekintettel ébredtem fel. Nem volt mellettem senki sem, viszont hevert egy kis papír cetli az ágy előtt elhelyezett kis szekrényen. Gyorsan széthajtogattam, és Halálszárny számomra szép írása volt olvasható rajta.

Catherin!

Remélem, hogy mire felkelsz, már jobban leszel. El kellett mennem, nagyon sajnálom. De még távozásom előtt begyógyítottam a sebeidet, szépen rendbe hoztalak, nem kell aggódnod. Ha elkapna a rosszul lét, vegyél be egy kis nebtad-ot, az majd segít. Megpróbálok mihamarabb jönni, de nem merek reménykedni pontos időpontba.

Halálszárny

Elgondolkodva néztem a megírás dátumát, és elképedtem. Már 2 hónapja, hogy ez a levél íródott! Olyan jó ideje alszom már? Te jó ég! És Halálszárny még azóta sem jött haza? Remélem nem esett baja, különben… Ugyan már, pont neki! Még maga a halál sem tudna kárt tenni benne! Bár, mondhatni ő maga a halál… De ez nem lényeg most. Lassan felálltam az ágyból, és kissé meglepve tapasztaltam, hogy még mindig ugyanabban a ruhában vagyok, mint 2 hónappal ezelőtt. De hirtelen valami más kötötte le a figyelmemet. Minden egyes sebem be lett gyógyítva! Kivéve persze az arcomon éktelenkedőt, de azt nem is reméltem, hogy bárki eltudná onnan tüntetni. Érdeklődve tanulmányoztam a bőrömet a tükörben. Tökéletes volt. Pont, mint betegeskedésem előtti időkben. A derekamon látszott azonban, hogy jó ideje nem ettem. Kicsit észrevehetőek voltak a bordáim. De ezen könnyen segíthetünk! Ki mentem az üres előszobába, majd onnan átvágtam a konyhába. Rávetettem magamat az első kajára amit találtam, majd jóllakottan mentem vissza a szobámba. Unatkozva néztem körül. Eszembe jutott, hogy jó régen nem fürödtem, így erőt vettem magamon, és újra felálltam. Meglepődtem, mikor észre vettem: nem lettem rosszul. Boldogan nyújtózkodtam egyet, majd elmentem fürdeni. Már éppen beálltam a zuhany alá, mikor eszembe jutott, hogy most talán ki próbálhatnám Halálszárny személyes fürdőjét. Azonnal felkaptam a törölközőmet, és a ruháimat, és átmentem. Elképedve néztem körül. Egy óriási medence volt a fekete ódon terem közepén, üresen. Elgondolkodva néztem, majd hirtelen eszembe jutott valami. Kimondtam a vér szót Wizzoal nyelven, mire a medencébe, valahonnan a semmiből emberi vér kezdett ömleni. Mikor elérte a kellő magasságot, magától megállt, én meg beleereszkedtem a vérfürdőbe. Kellemes borzongás járta át a testemet, hiszen életemben nem fürödtem még vérben, de azt hiszem, most már gyakrabban fogok. Most már értem, hogy Halálszárny miért ragaszkodik olyan nagyon ehhez a fürdőhöz. Mikor jó pár óra úszkálás után meguntam, és kiszálltam a medencéből, azonnal meleg szellő ölelte körbe testemet. Pár percig körülöttem körözött, majd mikor eltűnt, teljesen száraz voltam. Elégedetten csettintettem a nyelvemmel, és magamra terítettem a köntösömet. Ekkor léptek zaját hallottam az előszobából. Gyorsan kisurrantam a fürdőből, és egyenesen Halálszárnnyal találtam szembe magamat.
-Látom otthon érzed magadat. –mondta a tőle megszokott egyhangú stílusban, de láttam, hogy közben szeme pajkosan vizslatta köntösbe bújt testemet.
-Nos, igen… Mivel otthon vagyok. –mondtam, és közelebb léptem hozzá. Ő elmosolyodott, de olyan volt, mintha valakinek az érzelmeit nevette volna ki, és átölelt.
-Hiányoztál. –suttogta a fülembe. Én válaszul megcsókoltam. Ő erre felkapott, és elindult a hálószobája felé velem együtt. Én félbe szakítottam a csókunkat és ujjamat rátettem újra, és újra követelődző szájára.
-Csak most gyógyultam meg! És te már is az ágyadba szándékozol vinni? –tettetett szigorral mélyedtem bele szemei varázsába.
-Nem szándékozom. Foglak vinni az ágyamba. –vigyorgott Halálszárny, és figyelmemet kijátszva, lopva csókot adott újra. –Ráadásul egyesek szerint ez gyógyító hatású… -erre már nem bírtam semmit sem mondani, egyszerűen elvettem az ujjamat az ajkairól, és engedtem mindenféle testi közeledésének…