-Próbáld meg újra Catherin! –egyre fáradtabbnak éreztem magamat. Szerencsére Gwineth aznap egy nekrisel ment el, így Catherin-el nappal is gyakorolhattam mindenfélét. Éppen az egyik kedvenc kínzási módomat tanítottam neki, de nagyon nehezen ment neki. A lényeg az volt, hogy az ujjaidból kilövellő tűzcsóvával leolvaszd az ellenfeledről a bőrt, majd azután szépen lassan minden mást is. Kegyetlen dolog, de hasznos is egyben. Catherin-nek is tetszett, de egyszerűen képtelen volt végre hajtani. Most is tökéletesen mondta el a szavakat, tökéletes volt a mozdulat (mi nem tökéletes abban a nőben?) és mégsem sikerült. Félúton mindig megakadt a tűz. Egyszerűen elporladt. Már 2 órája ezzel szenvedünk.
-Nem megy és kész mester! E nélkül is simán megverek mindenkit. Tehetséges vagyok, ettől a hülye feladattól elhatárolva is. –nézett rám duzzogva. Eddig nem volt semmi, ami nem sikerült volna neki. Most ez is megtörtént. Viszont mikor meghallottam azt, amit mondott, megrovóan néztem rá.

-Sose elégedj meg azzal, hogy simán legyőzz másokat! Azzal, hogy tehetséges vagy! Ne kelljen legyőznöd senkit, mert mielőtt megtámadhatna, te már meg is ölöd őt. Te maga legyél a tehetség. Ne csak tehetséges legyél. Sose elégedj meg azzal, amit addigi életedben elértél. Mindig törekedj még jobbra, és még jobbra. És sose add fel! –Catherin nem sütötte le a szemeit. Egyenesen az arcomba nézett, így tökéletes szemszögből láthattam, hogyan veszi fel a düh jeleit. Szemei egy árnyalatnyival sötétebb lett, vészesen fekete színt öltött, általában mézbarna bőre kissé elfehéredett, míg az ajkai még jobban kivörösödtek. Ijesztő látványt nyújtott, de én mindig kénytelen voltam megjegyezni magamban, hogy így sokkal, de sokkal gyönyörűbb. Még a túl tökéletesnél is tökéletesebbnek tűnt az én szemeimben.
-Akkor miért nem mutatod meg saját magad? –hangja vészesen csengett. Én csak mosolyogni tudtam rajta. –Csak dirigálsz, de te nem teszel semmit. Élvezed a vezető szerepet igaz? –nem bírtam tovább. Nevetésbe törtem ki. Annyira édes volt! De hamar lehűtötte a lelkesedésemet, egy belém csapó villám. Egy mozdulattal eloltottam a villám okozta kisebb tüzecskét, és szemrehányóan néztem álmaim nőjére.
-Fogd vissza magadat! Ne felejtsd el, hogy hol van a helyed. –förmedtem rá. Egy mozdulattal rendbe hoztam a ruhámat, és újra Catherin felé fordultam. Akkorra már a földet nézte. Felsóhajtottam.
-Na jó, megmutatom. Csak, hogy lásd: ki itt az úr. –ezzel felemeltem a kezemet, és elmondtam a szavakat. Ujjaimból kitörtek a tűzcsóvák, de éppen abban a pillanatban lépett mellém Catherin, és önkéntelenül rá kellett, hogy nézzek. Így, az utolsó pillanatban félre mozdult a kezem, és az íróasztalomat találta el. Catherin jól láthatóan felemelte a szemöldökét.
-Nos, azt hiszem nem te. –mondta, immár újra mosollyal az ajkán. Én megköszörültem a torkomat, és komolyan tekintettem rá.
-Mi lenne, ha most tartanánk egy kis szünetet? –próbáltam nagyon komolyan mutatkozni, de azt hiszen nem sok sikerrel, mert Catherin-ből majdnem kitört a nevetés.
-Persze, mester, ahogy gondolod. –mondta végül összeszorított fogakkal. Én egy szempillantás alatt rendbe hoztam az asztalomat, meg persze a székemet, így helyet is foglalhattam. Az a megtisztelő élmény jutott ez által számomra, hogy farkas szemet nézhettem Catherin csábos szempilla rebegtetésével. Folyton ezt csinálta! Mikor idegesíteni akart, folyton kellette magát, jól tudva, hogy ezzel kínokat élek át. Illetve nem hiszem, hogy tisztában volt azzal, hogy pontosan milyen reakciókat vált ki belőlem, de azt igen, hogy ilyenkor kellemetlenül érzem magamat. Szememet forgatva próbáltam a helyzetemen javítani.
-Kérlek Catherin, válts alakot, mert idegesítesz ezzel a szempilla rebegtetéssel. –mondtam. Catherin azonnal eleget is tett a kérésemnek, és felvett egy továbbra is nagyon kívánatos női alakot. Ennek az alaknak természetellenesen nagy szempillái voltak. Kezdtem mérges lenni, mivel a felvett alaknak Anne hajára rémesen emlékeztető színe volt. –Kérlek Catherin, vegyél fel valami taszító testet, ami nem vonzó, és nem is vált ki érzelmeket semmiféle jó ízlésű nekrisből. –Catherin elvigyorodott, és most is eleget tett a kérésemnek. Legnagyobb bosszúságomra a saját alakomat öltötte fel. De olyan tökéletes pontossággal, hogy én magam is elképedtem egy percre. Aztán eszembe jutott, hogy milyen óhajomra vette fel ezt az alakot.
-Ha-ha-ha. Nagyon vicces vagy Catherin. –gúnyosan elmosolyodott. Illetve, mosolyogtam? Nem vagyok nagyon önimádó (na jó, lehet, hogy az vagyok) de meg hagyni, nagyon jól állt nekem (neki?) a gúnyos mosoly. .inkább vedd vissza az igazi alakodat, és folytassuk a következő anyaggal a napot. –Catherin elégedetten bólintott, és felállt. Szerencsére vissza vette a saját alakját, nem kellett magamat bámulni. Kellemetlen volt, hogy saját magam iránt érzek vonzódást, már, belsőleg. Annyira még én sem vagyok egoista, hogy szerelmes legyek saját magamba! Kelletlenül felálltam, és elindultunk a laborba, hogy megtanítsam helyesen mérget keverni. Fárasztó napnak nézek elébe…