Hé, de még azt se mondta hogy mikor jön, na majd valamikor csak betoppan. Ezen gondolkodva léptem át a házunk küszöbét.

A szokásos kép fogadott, anya az asztalnál ült és számolt valamit, a tesóm meg valahol a városba kószált.

- Na, milyen volt a suli? - kérdezte anya.

- A szokásos, nem volt semmi különös. – Nem nehéz elhitetni velük, hogy rendes középsuliba járok. Ha megtudnák hova járok igazából, úgyse hinnének nekem. De nem is izgat.

Azzal felbaktattam a szobámba. Gyorsan rendet vágtam, mivel nem vagyok valami rendszerető típus, és elővettem a könyveimet, ha mégis tanulni akarnék, amit valahogy nagyon kétlek . 

Éppen végeztem a takarítással, ami nekem nem kis munka, amikor csengettek. Gyorsan letrappoltam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Már ilyen korán, gondoltam magamban, de hát biztos sürgős tudásszomjban ég (valahol tudat alatt).

- Helló. Gyere be.- mondtam és gyorsan felvittem a szobámba, nem akartam hogy anyáék meglássák, nem volt kedvem magyarázkodni. Láttam hogy csak egy pár könyv volt nála, na ez se tanulni akar az biztos. Bevezettem és leültettem az ágyamra, majd leültem én is a földre. Na most jön a könnyed csevegés része, aztán majd csak kiderül, hogy mit akar.

- Hogy tetszik a suli?

- Hát elmegy, nagyon kedvesek az emberek.

- Hmm.- Már akivel, a lényeg hogy neki bejön.

- És szereztél már barátokat? – kérdeztem, tetettet könnyedséggel, mivel gondoltam Jacquilene lesz rá a válasz, őt meg ki nem állhatom.

- Igazából? Hát… ha téged annak lehet nevezni. – Úúú azt hiszem, elvörösödtem, most nyomul vagy tényleg így gondolja. És kérdőn nézett rám.

- Felőlem.

- Akkor örülök, mert te tűnsz a legnormálisabbnak. – Mondta ezt komoly arccal.

- Tulajdonképpen honnan jöttél? Mármint melyik iskolából? – Próbáltam elterelni a beszélgetés fonalát, meg hát kíváncsi is voltam rá.

- A Berlini vajákos képzőből.- Hát, mit nem mondjak, az az egyik legjobb iskola a világon, és elég elit is. Akkor minek jött ide? Ebbe a kis „porfészekbe”. Majd elmondja, ha akarja.

- Értem. Na és miből vagy lemaradva? – kérdeztem, nem nagy érdeklődéssel.

- Tudod te is, hogy nem ezért jöttem, de ezt hagyjuk, inkább beszéljünk rólad. – na erre rögtön felkaptam a fejem.

- Kérdezz nyugodtan. - de ne túl sokat, mert nem valami fényes a múltam.

- Hol van az apukád?- kérdezte.

- Őőő, hát, nos Ő… meghalt.- Nagyon erősen kellett vissza szorítani a könnyeimet, még mindig mélyen érintett, pedig már vagy 2 éve történt. Láttam az arcán, hogy elbizonytalanodott, és zavarban van.

- Figy, most asszem mennem kell.- és közben nem nézett a szemembe.

- Ne, nem kell elmenned, rendben vagyok, csak kicsit érzékenyen érint még téma, ennyi.

- Biztos? Mert ha nem akkor el is mehetek, később is beszélgethetünk. – Aggódva tekintett rám.

- Na jó, semmi vész, beszélgethetünk nyugodtan, csak kerüljük ezt a témát. –Ekkor valami furcsát vettem észre a szemébe szégyenkezést? - ááá az ki van zárva, nem lenne oka rá.

- Hát jó, ha akarod. – Nem, nem akarom, de most nem dobhatom ki a házból, hogy nézne az ki? Erre, mint valami varázsütésre, elkezdett csörögni a mobilja, igen a vajákosok is használnak elektromos készülékeket. Hiába van varázserejük.

- Bocsi de azt hiszem mennem kell. Majd később még beszélünk. – mondta megkönnyebbüléssel és sajnálattal a hangjában.

- Oké, majd később. – ez most nekem is kapóra jött, majd kikísértem a házból.

- Hát akkor, szia, holnap találkozunk. – Majd elindult hazafelé.

Csak most vettem észre valamit, nagyon meg volt görnyedve a háta, mint akit sok teher nyom. Biztos csak a sok számítógép.

Ezután felmentem a szobámba és elkezdtem a gyógynövény tanra tanulni, de most ez valahogy nem sikeredett, állandóan ő járt az eszembe. Nem tudom, mit gondoljak róla. Van valami, ami nem stimmel vele, de még nem tudom hogy mi, előbb jobban meg kell ismernem.

Majd holnap meglátjuk.