Nem igaz, hogy lehet valaki ennyire makacs, mint valami kisgyerek. Most is mit csinál: Dünnyög magában, és azt kérdezi miért tettem, ha megmondhatnám neki… De nem ezt nem tehettem, de igazán megérthetné hogy ezt az egészet csak érte tettem. Bár honnan is tudhatná..

Szóval ez a makacs nőszemély, aki a hátam mögött épp a pokolra kíván, az a húgom. És a probléma eredete egy srác, de nem is akármilyen. Egy nagyon helyes srác. Lényeg a lényeg ez egy hazudós, gonosz srác volt. Tudom ez az egész kicsit furcsán hangzik, na jó elmondom mi is történt VALÓJÁBAN.

De még mi előtt ezt elmesélném el kell mondanom, hogy én sem vagyok akármilyen közönséges lány, boszorkány vagyok de mégsem, ez kicsit most bonyolult. Most egy vajákos képzőbe járok, és persze erről az egészről a családomnak fogalma sincs. Amúgy nagyon szeretek ott tanulni, sok mindent elsajátítottam már, na jó azért nem vagyok én se egy stréber gyerek, de azért meg kell hagyni, van egy kis tehetségem hozzá.

És pont most próbáltam ki egy kis elüldöző varázslatot az előbb említetett fiún. Tehát az egész úgy kezdődött, hogy…

Mint minden normális reggelen a suliba igyekeztem, ami nem is olyan egyszerű mivel át kell magam teleportálnom a föld alá, még szerencse, hogy a városunkban van a sulim, mert ez egy elég kicsi város de azért én szeretem. Tehát át teleportáltam magam és találkoztam Amyvel a barátnőmmel, aki megállás nélkül ecsetelte a legfrissebb pletyókat. Komolyan mondom nem tudom honnan szerzi ezeket az információkat, de mindig mindenről és mindenkiről mindent tud. Ha megkérdeznénk valakit hogy ki a népszerűbb kettőnk között akkor tuti hogy Amyt választanák, mert hiába a tehetség engem nem nagyon zártak be a szívükbe a diákok, amit meg is értek, mert én se őket.

Na jól elkanyarodtam a témától, tehát épp azt ecsetelte hogy új diák jött a suliba aki pont az osztálytársunk lesz. Remek, gondoltam, biztos megint egy önző buta liba.

De ebben kétszeresen is tévedtem, először is egy srác az új gyerek, másodszor nem mondhatnám éppen butának.

Csengetés előtt bementünk a termünkbe védő bűbájok órára és helyet foglaltunk. A professzor, Alekszej úr épp elkezdte volna az órát, amikor kopogtattak és belépett egy nagyon helyes barna hajú, barna szemű, kisportolt alkatú srác. Minden lánynak csorgott a nyála, amikor megpillantották, és csak akkor fejezték be a bámulást mikor a professzor úr köhintett egyet.

- Bemutatnám nektek, Daniel Rider urat, az új osztálytársatokat.- Erre Daniel intett egyet a kezével köszönésképpen. – nos, akkor kérem, foglaljon helyet, rendben, akkor ezzel meg is volnánk, folytassuk az órát, ha lehet- Mert ugye erre mindenki el kezdett sugdolózni, mert hát hova is ülhetett volna ez a srác, mint mellém. Na remek, még azt hiszik ismerem, nekem meg nem hiányzik a felhajtást. Éppen ezen töprengtem, mikor megszólítottak oldalról.

-Figy, ezek mindig ilyenek?- Végül is, nem is csodálkoztam a kérdésen, mert mint említettem mindenki egyszerre beszélt.

- Hát az attól függ, miről folyik a téma.- Erre ő ártatlan arccal megkérdezi

- Miért miről beszélnek? - Na jó mondom magamban ez teljesen hülyének néz, de még mindig kérdő szemekkel várta a válaszomat .

- Hát gondolom rólad- mondtam .

- Vagy úgy, azt hittem rólad .- Erre vetettem rá egy botránkoztató pillantást, de nem tudtam válaszolni rá, mert épp folytatódott az óra, de azért még láttam az arcán bujkáló mosolyt, ami elég magabiztosnak tűnt. Sőt azt hiszem túl magabiztosnak is.

Az óra után már nem volt közös óránk, csak ebédszünetben találkoztunk újra. De ez előtt még Amy kifaggatott, hogy mi történt, persze én nem mondtam neki semmit, mert végül is nem is történt semmi, csak hát ugye mindenki féltékeny lett, amiért pont mellém ült, főleg esküdt ellenségem, Jackuilene volt felháborodva, de mindegy, engem nem érdekelt, csak véletlennek tartottam hogy mellém ült, ami nem is volt olyan véletlen, bár ez csak később derült ki.

Tehát épp az asztalunkhoz készültünk, amikor belépett az ebédlőbe Ő. Na mondom ez érdekes lesz, mindenki azért fog harcolni, hogy mellé üljön, aztán egyenesen felénk tartott, de minek, azt nem értettem, mivel csak két szót váltottunk, tuti hogy mással is össze ismerkedett. Mint kiderült nem is akárkivel, Jacquilenne egy pillanattal később elé állt és elrángatta az asztalukhoz, ő meg szenvedő arccal követte. Huh legalább nem nézi az egész iskola, hogy hogy eszek, na meg persze ő sem. Nem mintha szimpatizáltam volna vele az elején, de, aztán ahogy megláttam, hogy nem érdekli az a sok bájgúnár, valahogy mindjárt érdekesnek tűnt.

Suli után, mikor már a föld felszínén voltam, nem alatta, épp haza indultam volna mikor valaki megkocogtatta a vállamat. Hirtelen megpördültem. És hát ott állt előttem, na most legalább rendesen végigmérhettem. Hát mit nem mondjak elég jó pasi volt na, a leírást mindenki fantáziájára bízom, mert nekem speciel ő volt az ideálom, de hát ugye ne ítéljünk első látásra., kitudja mi lakozik ott belül.

Huh egy kicsit elbambultam, mert kérdő szemekkel nézett rám, upsz akkor mondhatott is valamit.

- Úúú, bocsi mit is mondtál?

- Csak azt kérdeztem haza kísérhetlek-e. Hm?

- ööö…,hát végül is, miért ne, rendben- Azzal elindultunk. Kínos csönd állt be. Mit akar ez a fiú tőlem, nem vagyok az osztály szépe, és nem tartozom a menők közé se. De volt egy olya érzésem hogy nem azért kísér el.

Na gyerünk, mondj már valamit Sam. Hát persze, még be sem mutatkoztam!

- szia. Még be sem mutatkoztam, bocsi. Samanthanak hívnak, de a barátaim csak Samnek neveznek.- mondtam mindezt egy szuszra.

- Hát, gondolom az én nevemet mát tudod, nem kell bemutatkoznom. Üdvözöllek Sam.- és kinyújtotta kezét, én meg kezet ráztam vele.

- Üdvözöllek Daniel.

- Nyugodtam hívj Dannek.

- Oké.

- És… honnan jöttél?

- Hát az hosszú történet lenne .

- Nem baj van időm

- De nekem nincs, majd máskor, rendben? – kihallatszott az él a hangjából, úgyhogy inkább hagytam.

- Rendben. Te tudod. – közben elmerengett, a fenébe is kezd egy kicsit cikis lenni a szitu. Mondjon már valamit, biztos akar valamit, nem hiába kisér el.

- Kérdezhetek valamit, Sam? – na csak kipattan a szög a zsákból.

- Persze, mondd. – kezdtem ideges lenni,ki tudja mit akar

- Tudod, én eléggé le vagyok maradva az anyaggal, nem tudnál segíteni? – Á csak ennyi, azt hittem … na mindegy

- Hát persze segíthetek, gyere át, mondjuk holnap délután, rendben?

- Ööö… hát, nem lehetne még ma? – Mi van ezzel a sráccal, nem néz ki valami strébernek, és ekkor megláttam valamit a szemében, nem tudom mit, de semmi biztatót az biztos.

- Hát jó, én ráérek. – És akkor mintha megkönnyebbülés futott volna át az arcán.

- Köszönöm. – Lassan a házunk elé értünk. És ő se szó se beszéd elviharzott , mintha nagyon sürgetős lett volna neki. Egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet Dan, valami nincs vele rendben, az biztos.