|
16.fejezet
/Catherin/ 2006.06.06. 19:54
Catherin és Bellatrix szerint hatásos lenne, ha feltenném a saját véleményemet, tehát itt van:
Egy részét tudtam, viszont a vége még engem is megdöbbentett! Azt hiszem, Catherin elérte a célját , méghozzá azt, hogy megutáljuk Halálszárnyt. bár be kell vallanom, én még mindig nem utlám nagyon! de akkor is gonosz és bunkó! na csak ennyit akartam. Ja és imádom-utálom ezt a gonosz bunkót!
Kellemetlenül vezettem mesteremet Anne házához az éjszaka közepén. Miért vagyok olyan mérhetetlenül szerelmes Halálszárnyba még a bunkóságán kívül is? Nem tehetek róla, győzködtem magamat, miközben egyre lassabbra vettem a tempót. Ha nem érezte volna egy énem olyan mámorítónak azt, hogy Halálszárny ilyen sok év után is emlékszik a nevemre, az igazi nevemre, talán vissza tudtam volna fogni azt az árulkodós számat.
-Gyorsabban, ha kérhetném Aiana! –lábaim gyors tempót vettek fel.
-Ez nem igazságos Zoigron! –nyafogtam, pedig tudtam, hogy ezt mindennél jobban utálja. Most viszont csak szórakozottan kuncogni kezdett.
-Lehet, hogy nem az, de éppen ez benne a mulatságos. És ne hívj az igazi nevemen. –ezt már valamivel komótosabb hangon mondta. -Nem mindegy? Anne úgy is tudja a nevedet. –a mondat közben finoman hátra fordultam. Aztán visszakaptam a fejemet. Halálszárny egy kínzásra való kést tisztogatott. Összerázkódtam. Vajon ezt nekem szánja, ha valami oknál fogva Anne-ék már nincsenek itt, vagy magának Anne-nak? Remélhetőleg Anne-nak… na ne! Kezdek tényleg úgy gondolkodni, mint Halálszárny. Ha ténylegesen törődnék az emberekkel, akkor magamnak kívánnám azt a kést, nem, pedig egy embernek. Pont annak az embernek, aki megértett engem, és nagyon kedves volt. És nem elég, hogy neki kívánom egy mérgezett tőr döfését, hanem még el is árultam őt. Ezt a gondolatmenetet el szándékoztam sorolni halálszárnynak, hogy érzékelje, nem szép dolog, amit tesz. De erre már nem volt alkalmam, mivel odaértünk Anne-ék házához. Jobban meg volt munkálva, mint előzőleg, mikor itt jártam.
-Tudod mester eléggé sok papír volt az asztalodon, biztos, hogy nem akarsz előbb azzal végezni? –kérdeztem reménykedve, a legédesebb pillantásommal méregetve mesteremet. Ő rám se hederített. Mióta megölelt, nem nézett rám, vagy ha rám is nézett, biztos, hogy nem egyenesen a szemembe. Csak az arcomra. Vagy valahol lentebb, a mellkasom környékét fixírozhatta…
-Nem, előbb ezzel akarok végezni. Ezt már régen le kellett volna zárnom. –arca egészen meg keményedett. Akkor láttam először ilyen sötét lelkűnek, és baljósnak, mikor ott töltött tanoncéveim alatt ráakadtam a kínzókamrájára, ahol épen egy gyermeket kínzott. Lehunytam a szememet. Elképzeltem, hogy ez a gyermek talán Tomash lesz a közeljövőben. Miközben e gondolatok jártak a fejemben, oda értünk Anne ágyához. Egy ágyban aludt Tomash-al, aki bár 20 éve láttam utoljára, még mindig csak 16-nak nézett ki. Ránéztem Halálszárny arcára. Meglágyult arcvonásokkal nézte valamikori szerelmét. Aztán láttam, hogy tekintete a fiára siklik. Összeszűkült a szeme, mint aki azt méri fel, mennyi haszna lenne a gyermek megtartásából. Jól láthatólag nem tetszett neki az eredmény, amit kiszámolt magában, mert újból felöltötte magára azt a félelmetes arckifejezést, és élesen megköszörülte a torkát. Anne, azonnal felült, Tomash, pedig még egy tőrkardot is előszedett a párnája alól.
-Tedd le azt fiam! –szarkasztikusan megnyomta az utolsó szót. –Úgyse bírsz azzal ártani nekem. –alig tudtam meg állni egy mosolyt, mivel én is hasonlóra gondoltam, mikor Tomash az én érkezésemkor botot ragadott a kezébe. –Nos, Anne, hiányoztam?
-Nem különösebben. Mond csak milyen érzés volt megtudni azt, hogy sikerült átvágnom téged, és még mindig élek? –Anne pimaszul mosolygott, de nem kellett volna mondania az utóbbi mondatot. Halálszárny ugyanis durván szájba vágta. Láttam, ahogy egy adag vér az ágyra fröccsen.
-Igen, nagyon. Nem látszott az előbbi test beszédemből? –félve pillantottam Anne-ra. Ő meg nyugtatólag mosolygott rám.
-Szerintem, jól értette. –jegyeztem meg halkan. Halálszárny rám nézett.
-Kérdeztelek? Szolga. –az utóbbit már Wizzoal nyelven mondta. Azonnal befogtam a számat, és szégyenkezve mustráltam a padlót.
-Nos Anne, gondolom, nem kell mondanom, hogy most mi vár rád. –Halálszárny a kezébe fogta azt a kést, amit oly nagy gonddal tisztogatott idejövetelünk alatt. Anne hűvösen nézett rá a késre, és bólintott. Csak, mikor látta, Halálszárny nem vele akarja kezdeni az öldöklést, kapta el szerelme kezét. Illetve, nem tudom, hogy még most is e a szerelme. Bár, mivel most szándékozik őt megölni, kétlem, hogy annak tartaná…
-Kérlek, ne öld meg őt! –láttam, ahogy könnyek szöknek neki is a szemébe. –Ígérd meg, hogy nem ölöd meg őt! –Halálszárny beleharapott az ajkaiba. Tétovázni látszott. Anne ezt látva, tovább folytatta. –Ígérd meg, hogy, nem bántod őt, amíg velem nem végzel. –Halálszárny erre azonnal rábólintott, én meg elkaptam a fejemet, hogy ne lássam azt, amit Halálszárny művel Anne-val. Bőven elég volt hallani. Szerencsére annyi eszem volt, hogy a fiút egy gyors álom varázslattal, (amit Hiszérától tanultam) leterítettem nehogy lássa, vagy éppen hallja, mit művelnek az anyjával. Jó pár percig álltam úgy félre fordulva, mikor éreztem, ahogy az érzékeny fapadlók rezdülnek, pont, mikor valaki eldől rajtuk. Nem néztem Anne holtestére. Halálszárnyra néztem, aki ekkor már a fia felé sétált.
-Várj! –kiáltottam fel. –Megígérted, hogy nem bántod! Vagy olyan alacsonyra képes vagy lesüllyedni, hogy nem tartod be a szavadat? –néztem rá mesteremre hüledezve.
-Nem, én betartottam az ígéretemet. –mondta nyugodtan. –Ne felejtsd el, hogy arra kért: „Ígérd meg, hogy, nem bántod őt, amíg velem nem végzel.” Érzed a lényeget Cathe? Anne-val már végeztem. Most a gyerek jön. –És ekkor már ott állt a szerencsétlen gyerek fölött. Én nem bírtam ott maradni, és közelről hallani mit tesz Halálszárny a fiával, egyszerűen kifutottam, mintha az megoldana bármit is. Pár perc múlva Halálszárny is kilépett a holdfénybe, és odajött hozzám. Megállt előttem, én meg felnéztem rá, mivel térdeltem. Odanyújtotta a véres tőrt az orrom elé. Én, pedig legnagyobb szégyenemre, lenyaltam róla a vért. Ez volt a tiszteletadás a fekete nekriseknél. Elfogadtam azt, hogy ő az erősebb, és fejet hajtottam előtte.
-Okos kislány vagy te Catherin. –Halálszárny hangja negédes volt. –Még akkor is, ha néha sok a gond veled. –még egy ideig nézegette az arcomat, és egy hirtelen mozdulattal belevágott az arcomba. Én felkiáltottam a fájdalomtól, hiszen mérgezett volt a tőr. Arcomhoz kaptam. Jobb oldalt, egy mély vágás díszelgett az arcomon! Ami örökre meg fog maradni.
-Úgy is túl tökéletes voltál. –Halálszárny hideglelősen elvigyorodott, én, pedig visszafogtam egy fájdalommal teli szisszenést, mikor megérzetem, ahogy a méreg elkezd dolgozni az arcomon lévő sebemben.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
