-Ki vagyok? –néztem rá értetlenül. Hiszen az előbb mutatkoztam be neki, még jó, hogy tudja és vagyok az a nekris, akivel már vagy 15 perce beszélget. De volt egy olyan érzésem, hogy most másról van szó.  
-Zoigron álombeli hölgye! –még mindig tátva volt a szája. Én, pedig egyre idegesebben néztem rá. Hogy-hogy álombeli hölgy? Halálszárny talán már ismert engem ellőbbről is? Nem az nem lehet. Bár, most, hogy visszagondolok, eléggé meg volt hökkenve, mikor először meglátott.  
-Mi féle álombeli hölgyről zagyválsz itt össze Anne? Kizárt, hogy Halálszárny ismert volna engem az álmaiból! –mikor azonban megláttam Anne pillantását, azon nyomban elbizonytalanodtam. –Vagy mégis?  
-Nos, én nem tudok semmit. –Anne makacsul összezárt ajkakkal beszélt. Alig bírtam megérteni, hogy mit is akar mondani.  
-Ugyan, kérlek. Tudnom kell, hogy ismer-e engem jóval ellőbbről! –könyörögtem egy embernek! Anne egy ideig szemlélt, aztán lemondóan megrázta a fejét, és elkezdett beszélni.  
-Nem tudom, hogy mit mondott el neked róluk, de azt gondolom igen, hogy miután meg tudtam, hogy mi is ő, egy évre rá összejöttünk, ahogy a fiam mondta egyszer. –Anne itt összehúzta a szemöldökét, és rám nézett. –Ezt most értetted?  
-Igen, értem. –mondtam, bár, még mindig nem láttam a lényeget.  
-Azt is elmondta, hogy miért csak 1 év után? Pedig aznap le is feküdtünk egymással, mégis vártunk 1 nyomorult évet. Elmondta, hogy miért? –most rajtam volt a szemöldök ráncolás sora. Nem, nem mondta, illetve nem is olvastam. Igaz, Halálszárny mondta, hogy bizonyos részeket ki vett a naplóból. Nem is csodálom. Én se ugrándoznék örömömben, ha valaki a naplóm minden egyes részletét elolvasná.  
-Nem, nem mondta el. Miért, mi az oka? –akaratom ellenére közelebb húzódtam Anne-hoz, mivel nagyon érdekelt engem ez a téma. Bár, meg kell hagyni, hogy a szívem mélyén tudtam, hogy most nagyon rossz dolgot teszek. Úgy értem beleártani az orromat mások dolgába… Ez volt, amit a legjobban utáltam a húgomban. Pontosan ezt tette, folyton, folyvást. Nos, igen, nem tagadhatom le, hogy vér rokonok vagyunk. Még akkor sem, ha szeretném.  
-Nos, ő volt az oka. Pontosabban te. Rengeteget álmodott egy, most őt idézem: -milyen furcsa! Gondoltam, miközben azt figyeltem, hogy hogyan próbálja magában felidézni Halálszárny szavait. Mennyire emlékszik mindenre! –„Egy fehérarany hajú nőről, akinek szemei úgy fénylettek, akár a fák levelein a napfény.” Legtöbbször így emlegetett téged. Sokáig azért tagadta, hogy szeret, már, ha szeretett, mert oda volt érted: az álombeli hölgyért. Valami oknál fogva, bármiféle közeledési akcióval próbálkoztam, mindig visszautasított, mondván, nem teheti, mert valahol él az a nő, akit minden egyes álmában lát. –éreztem, hogy elfehéredek. Nem mondhattam még csak azt sem, hogy az nem én voltam, hiszen csak nekem van ilyen színű hajam. Meg ráadásul, hogy jobban kezdem érteni a dolgokat, tisztán emlékszem, hogy Halálszárny mennyire oda volt a hajamért. Meg a szememért is. Egyszer, mikor rémálmok gyötörtek a Meirbei szigetén véghez vitt próbák miatt, ezzel a mondattal vígasztalt meg engem: „Ne félj fehérarany hajú lány, gondolj a szemeid gyönyörű villogására, és máris elűzöd az árnyakat.” Ez akkor egy ostoba vigasztalásnak tűnt, de most, hogy hallottam Anne mondatát, már koránt sem voltam ebben olyan biztos. Szédültem, és rosszul éreztem magamat. Most jöttem rá, hogy én ezt már tudom. Hiszen mikor Meirbei szigetén ki kellett állnom a próbákat, az árny már akkor mondta ezt nekem. De ő más néven hívott. Emlékszem ő folyton csak elme játéknak hívott. Még most sem értem, hogy miért. Egyszer remélem, meg fogom tudni.  
-Értem… -furcsa, de csak ennyit bírtam kibökni magamból. Majd hirtelen eszembe jutott még valami. –Mond csak, honnan tudtál Meirbei szigetén lévő árnyról, aki a wizzoalok tudását adja át a próbákat kiállóknak? –olyan gyorsan mondtam el ezt a mondatot, hogy kételkedtem benne, hogy Anne értette-e. De úgy látszik, hogy nagy tehetsége volt ahhoz, hogy megértsen másokat.  
-Miknek a tudását? –legalábbis részben meg tudott érteni… -Mindegy, Meirbei szigetéről onnan tudtam, hogy mikor Halálszárny először oda vitt, Alextrasza ránk tőrt, és épphogy csak nem vett észre engem. Mivel Halálszárnynál nem maradhattam, elmentem körülnézni És valamikor a nap folyamán akadtam össze az árnnyal. Ő mondta nekem, hogy mivel nem vagyok nekris nem eshetek át a biztos halált jelentő próbákon. Azért is említettem meg azt a helyet Zoigron-nak, -mikor meglátta, hogy összefut a szemöldököm, gyorsan javított. –Halálszárnynak, mert azt reméltem, hogy elmegy, és bele fog halni azokba a próbákba. Úgy látszik Halálszárny, mégsem ment el oda, ahova kértem „utolsó leheletemmel”. –Anne szemében még most is ott villogott az indulat. Már meg sem próbáltam neki elmagyarázni, hogy Halálszárny nem akart neki rosszat. Legalábbis akkoriban nem.  
-De igenis elment! –nem bírtam megállni, hogy el ne mondjam, ő segítette fel Halálszárnyt a csúcsra. –Hála neked, most ő a leghatalmasabb nekris a világon. Mert az árny olyan tudással ruházta fel, ami túl tesz minden más lényén.  
-Mit mondtál? .nézett rám elfehéredő arccal. Láthatóan nem tetszett neki az a gondolat, hogy mi is köszönhető neki.  
-Azt, amit hallottál. De hagyjuk, úgy látom, nem vagy jól ettől a témától. –Anne még fehérebben bólintott, és gyorsan témát váltott.  
-Örülök a találkozásnak Catherin, Halálszárnynak tanítványa. –Anne tipikus, régen használatos nyelven búcsúzott tőlem. Valószínűleg 2 millió évvel ezelőtt ez volt a divat. De különösebben nem zavart, csak az, ahogy kimondta a mesterem nevét.  
-Én is örültem a találkozásnak, Anne, emberek leánya. –biccentettem, és már a kert végében jártam, mikor Anne utánam úszó hangja megállított.  
-Catherin! –a hang enyhe tétovázást hallatott ki magából. De mire megfordultam ennek a határozatlanságnak már nyoma sem volt Anne-nak az arcán, és a hangjában úgyszintén. –Ha valamikor visszajutnál Halálszárnyhoz, kérlek, ne félj neki elmondani azt, hogy élek. Tudnia kell. Az elmondásodból ítélve, más lett… -magamra erőltettem egy bíztató mosolyt, aztán megfordultam, és elmentem. Nem tetszett az a gondolat, hogy Anne visszakéredzkedjen Halálszárny életébe. Sóhajtások közepette közeledtem a lakásomhoz, miközben Anne furcsa hangján elmélkedtem. Miután elkezdtem sejteni a választ, még aznap elhagytam a bolygót, mindenféle varázslatok nélkül.