-Nocsak? Te meg mit keresel itt? –kérdeztem eléggé bunkón. Szándékosan nem köszöntem. Tudtam, hogy anyám gyűlöli, ha valaki nem tartja be az illendőség szabályait.
-Én is örülök, hogy látlak Zoigron. –anyám láthatóan alig bírta visszafogni magát. –Hol voltál?
-Lefeküdtem Hiszérával. –mondtam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Anyám szemei dühödten felvillantak.
-Tegnap Alextrasza, ma már Hiszéra? Holnap melyik lány ágyában talállak? Úgy tudtam, nem érdekelnek még a lányok. –szemei csak úgy szikráztak. Jobban megnéztem az anyámat. Nem volt már fiatal, de attól jól tartotta magát. Kár… Örülnék, ha végre feldobná a talpát.
-Most már igen. –lenézően néztem rá. Hogy én mennyire gyűlöltem őt! Egyszer még meg fogja kapni a magáét. –jut eszembe, lehet, hogy ma majd a testvéred ágyában fogsz találni. Vagy, ha ott már nem leszek, keress valamelyik környező lánynak a fekhelyén. Sőt, talán hozzád is ellátogatok. –gúnyosan fénylettek a szemeim. Legalábbis olyannak szántam. Anyám felháborodva nézett rám.
-Mit képzelsz magadról, te gyerek? –tajtékzott a dühtől. Ennyit arról, hogy a vörös nekrisek nem éreznek dühöt. –Hát így hálálod meg nekem a több éves szeretettel teli gondozást? A sok éves tanítást? És a…
-Neked én nem köszönhetek semmit. Nem tanítottál soha semmit, és soha nem is törődtél velem. De, ha te így látod, akkor igazán meghálálhatnád azt, hogy felajánlom neked az ágyban való köszönet kifejezését. Mert mással nem igen szolgálhatok. –élveztem, hogy láthatom anyám egyre elvörösödő arcát.
-Azonnal fogd be a szádat, különben…
-Levonsz egy jegyet a ma írt dolgozatból? Ez szörnyű! Kérlek anyám könyörülj szegény szerencsétlen fejemnek! –tökéletesen játszottam az életéért könyörgő kisgyermeket. De anyám tudta, hogy ezt csupán iróniából teszem.
-Fogd most már tényleg vissza magadat. –mikor látta, hogy szóra nyitom a számat, gyorsan folytatta. –Vége a tanoncidődnek. Elmehetsz. Nem kell már itt tartózkodnod. Nem kell a többi lányt is megrontanod. Takarodj. –hideg volt a hangja, akár a jégcsap. Én csak kuncogni bírtam rajta. Nem állt jól neki ez a megjátszott szigorú anya típus. Bár, igazából semmi sem állt neki jól. Majd hirtelen felébredt bennem az addig szunnyadó gyilkos fekete nekris szándék.
-Mond csak anyám, a többieknek is lejárt? –kérdeztem illedelmesen. Anyám értetlenkedve nézett rám, de azért bólintott. Én eközben a mögöttem álló szekrény fiókjából előhúztam azt, amit már évekkel ezelőtt előkészítettem, arra az esetre, ha netalántán anyám személyesen akar tőlem búcsút venni. Itt az idő, hogy az előre elkészített ajándékot átadjam neki.
-De most már tűnj el, innen, ne rontsd a levegőt.
-Ejnye anyám, illik így elbúcsúzni a gyermekedtől? Még egy ölelés sem jár? –anyám egy ideig nézett rám, majd intett, hogy menjek, és öleljem meg. Már nem láthatta, hogy milyen mosoly ömlik szét az arcomon, és, hogy a hátam mögött kissé erősebben markolom meg az ajándékát. Kedvesen megöleltem. Majd egy hirtelen mozdulattal az ajándékát, mélyen a lapockái közé mélyesztettem, úgy, hogy a tüdejét átszúrja. Éreztem, hogy hörögve enged el, és gyűlölködve néz rám.
-Mi van anyám? Ne mond, hogy nem számítottál rá. –láttam, hogy nehézkesen megrázza a fejét. –Ez is mutatja, hogy milyen ostoba vagy. Nos, én csak magháláltam a sok éves gondozást. Sajnálom, de csak ilyen ajándékot találtam megfelelőnek. Többet nem volt kedvem rád költeni. –közben átnyúltam a válla felett, és kirántottam a kampós kést a lapockájából. Felüvöltött. Áh, szóval, tényleg ennyire fáj, ha kampós tőrt használok? Bár biztos eléggé kellemetlen, ha a tüdődbe bele akadt kampós véget megrántják, mi több, kirántják. Valószínűleg még a szúrás által okozott seb széleiből is feltépett egy jó darabot. Nos, nem lesz kellemes halála az én anyámnak. Már az ajtóban jártam, mikor eszembe jutott, hogy anyám nem csak azt gyűlöli, ha valaki nem köszön, hanem azt is, ha nem búcsúznak el. Ezért hát, megfordultam, és ránéztem anyám hörgések közepette rángatózó testére.
-A soha viszont nem látásig, Seidala. –mondtam, és örömmel nyugtáztam, anyám felnyüszít nevének hallatán. Én még utoljára biccentettem, és kiléptem a hűvös folyosóra. Jobb lesz, ha nem itt várom meg a reggelt.